Erőre kapottan ballagok ki a biológia teremből az óra végezetével, Sehunnal és Haraval a nyomomban. Mikor barátnőm mellém ér, megragadja a karomat és megállít, majd szembefordít magával s szigorúan néz rám.
- Yah! Beszélj! – utasít, de válaszul csak sóhajtok egyet és megfogatom a szemeimet. – Mi volt ez a duma Zhang tanár úrtól? Huh?
- Én nem tudom – rántom meg a vállamat tudatlanságot tettetve, cserébe azonban Sehun megpöcköli a fejem. – Aish – dörzsölöm a fájó pontot bosszankodva. – Amikor kiküldtek a teremből, bementem az irodájába és bepróbálkoztam nála, de nem sikerült túl jól. Gondolom ezért tett megjegyzéseket – nyögöm ki végül a szabadságom érdekében.
- Omo, te nő! – húzza széles vigyorra száját Hara, s végül elenged. – Nem vagy semmi! És akkor most mit fogsz tenni? – tekintete gyermeki izgatottságot sugároz.
- Még nem találtam ki... De, Sehunah! – fordulok az illető felé. – Téged mióta érdekelnek a nők? – kuncogok.
- Mi? – ráncolja a szemöldökét értetlenkedve, majd leesik neki miről beszélek. – Oh, csak láttam, hogy kínosan érzed magad – mosolyog elégedetten. Válaszul bólintok, majd tovább sétálunk az osztálytermünkig. Remélem másoknak nem esett le a szituáció.
Az utolsó órán az agyam egy teljesen más világba jár, de itt nem kell félnem, hogy rám szólnak miatta, ugyanis Kim tanár nő annyira beletemetkezik a történelembe, hogy észre sem veszi mi folyik körülötte, és inkább azokkal van elfoglalva, akik vele együtt beszélgetnek. Yixing... Hogyan közelítsek feléd, és hol? Gondolatmenetemből végül a mai tanítás végét jelző csengőszó zökkent ki. Vidáman pakolom össze a cuccaim, majd felkarolom barátaimat és megcélozzuk a szüleim kávézóját, mint minden nap tanítás után. Jól esik egy fárasztó, iskolai nap után beülni a nyugodt helységbe és szórakozottan elfogyasztani egy kávét. A szüleim ritkán vannak bent, mert ők inkább az üzleti dolgokkal foglalatoskodnak, míg az alkalmazottak váltogatják egymást. Párszor felmerült bennem, hogy én is elkezdjek itt dolgozni, de a tanulás mellett, egyenlőre nem lenne túl sok időm rá.
- Egész nap erre vártam! – sóhajt fel Hara miközben italunkkal a kezünkben huppanunk le az egyik asztalhoz. – Istenemre mondom, hogy ezen a helyen adják a legjobb kávét, és nem csak azért mondom ezt mert a legjobb barátnőm családjáé a hely – néz rám figyelmeztetően, nehogy félreértsem a dolgokat, bár ha nem mondaná akkor is tisztában lennék vele, hogy nem a szüleim miatt dicséri, mivel ritkán tesz felém hízelgő mondatokat.
- Na, igen ebben teljesen egyetértek! – szólal fel Sehun is rám kacsintva, ezt követően pedig beleszürcsöl az italába, de ahogy megteszi, aligha nem kiköpi, mire értetlenkedve pillantok rá. – Yah! Az ott nem Zhang tanár úr? – megfordulok és meglepve látom, hogy az említett a megszokott mosolyával áll a pultnál. – Micsoda véletlen – kuncog.
Elkerekedett szemekkel figyelem, amikor hirtelen kipattan egy ötlet a fejemből és meggondolatlanul állok fel s indulok el felé.
- Minji, mire készül? – hallom mögülem barátnőm hangját. Gyorsan megfordulok és odasúgok nekik.
- Csak figyeljetek, elvégre bevetésen vagyok – rántom meg célzón a szemöldököm, végezetül lassan elindulok Yixing felé. Úgy időzítek, hogy amikor az italával a kezében megfordul, véletlenül nekimegyek. Ahogy sejtettem, a forró kávé egyenesen az egyenruhámon landol.
- Aigoo, elnézést! – kiált fel kétségbeesetten a tanár úr és egyből egy szalvétáért nyúl, hogy letörölje, de természetesen sikertelenül. – Oh, ne haragudj, nem figyel... Lee kisasszony?! – csodálkozik mikor a szemembe néz.
- Ugyan, én voltam figyelmetlen – vigyorgok. – Csak nem tudom, hogy fogok így hazamenni, elég messze lakok – hazudok, ugyanis valójában három utcával odébb van a házunk.
- Hazaviszlek, hogy ne kelljen így mászkálnod – mosolyog rám, s végül leteszi a szalvétát. – Vagy tudod mit, én itt lakok a szemközti lépcsőházban, gyere fel, adok egy tiszta pólót ezt pedig elviszem a tisztítóba.
- Nem szükséges köszönöm – játszom meg magam, remélve, hogy tovább próbálkozik.
- De, ragaszkodom hozzá, elvégre is az én hibám – sóhajt fel. – Na meg amúgy is szerettem volna veled beszélni a mai kis produkciódról az irodámban, de az iskolában már nem láttalak – az utolsó mondatát halkan ejti ki, mire egyszerre döbbenek le, és lángol fel bennem a remény, hogy nem csak beszélgetni akar róla.
- Jól van, rendben, menjünk – válaszolom kissé bizonytalanul, végül elindulok utána. A tervem valójában az volt, hogy megpróbálja lemosni a mosdóban, de a lakásában talán nagyobb sikerrel járhatok.
Átérve a túloldalra kissé ledöbbenek, amikor meglátom, hogy a város egyik legelegánsabb és legcsodálatosabb épületébe megy be. Nem gondoltam volna, hogy egy tanárnak ennyi pénze van, hogy egy ilyen helyen lakjon. Belépve a lakásába szintén elakad a lélegzetem. Nem túl nagy, mégis gyönyörű az elrendezés, a színek letisztultak, leginkább a fehér dominál, de az ülőgarnitúrákat tekintve felbukkan egy kis bézs is.
- Gyönyörű lakása van – csúszik ki akaratlanul is a számon.
- Köszönöm, de valójában nem az enyém hanem egy kedves barátomé, aki külföldre költözött, így most én bérlem – vallja be, a lakáskulcsot letéve a konyhapultra. – Gyere, adok egy pólót – biccent az egyik ajtó felé, mire visszatérve a valóságba, elszántan követni kezdem. A hálószobája igen csak kicsi, mindössze egy franciaágy és egy ruhásszekrény található benne, de az elegancia itt is szemmel látható.
Hosszas turkálás után végül a kezembe ad egy fehér rövid ujjú inget.
- Tessék, nyugodtan vedd át, addig kimegyek – azzal elindul, de egy határozott mozdulattal megragadom a karját, ezzel megállítva. Veszek egy mély levegőt, s végül megszólalok.
- Nem kell, akár segíthetne is átöltözni – lépek közelebb hozzá. – Elvégre is izgalmasnak tartja ha egy fiatalabb lánnyal van dolga, nem igaz? – simítok végig finoman arcán, mire szórakozottan fújtat egyet.
- Azt hiszem félreértettél – mosolyog kedvesen. – Amit az órán mondtam, nem rád és magamra értettem. Úgy vettem észre a próbálkozásod alapján, hogy kedveled az idősebb férfiakat így gondoltam burkoltan adok egy kis tanácsot ha esetleg máshoz is hasonlóan próbálnál közeledni – közli egyszerűen egy szemrebbenés nélkül. Elakadt bennem a levegő, így csak hatalmasakat pislogva nézek fel rá. – A te korodban ez érthető, de el kell, hogy szomorítsalak, én nem vonzódom a fiatal lányokhoz – vet felém egy sajnálkozó pillantást, majd megfordul és kimegy a szobából.
- Szép volt Minji. Ismét jól leégetted magad – könyvelem el magam elé bámulva, majd csigalassúsággal elkezdek átöltözni, s mikor végzek bűnbánóan megyek ki Yixinghez. – Köszönöm, és elnézést – hajlok meg bocsánatkérően, majd kezemben a leöntött ruhadarabbal távozni készülök.
- Minji, várj – szól utánam. Tudja a nevem? – Azt add ide, kitisztíttatom, még ha szándékosan is öntetted le magad.
- Oh – nézek fel rá döbbenten. – Ezt meg... – ráncolom a szemöldököm mikor félbeszakít.
- Nem vagyok hülye – kacag fel – és nem te vagy az első lány mióta itt tanítok, aki megpróbál kikezdeni velem. Túl átlátszóak a trükkjeitek – hunyorít egy sóhaj közben.
- Akkor legyen szíves adni egy két tippet – közlöm komoly hangnemben, mire felnevet. – De tényleg. És honnan tudja a nevem? Az új tanárok általában nem jegyzik meg ilyen rövid idő alatt a diákok neveit.
- Nos, én nem ilyen tanár vagyok, és mivel csak biológiát tanítok, na meg egy évfolyamosak az osztályok, ezért nincs túl sok diákom, így könnyű megjegyeznem a neveket – válaszolja elégedetten, végül bólintok egyet és bámulni kezdem.
Ahogy elnézem az arcát, semmi megvetést nem látok a szemeiben csak őszinteséget és kiegyensúlyozottságot. Tisztában van vele, hogy kezelje a helyzeteket és nem ítél el másokat. A mai világban ez nagyon ritka, ettől pedig csak még vonzóbbnak találom őt. Azonban fogalmam sincs, hogyan fogom levenni a lábáról.
- A közeljövőben örülnék ha az ilyesmi kis próbálkozásokat hanyagolnád, máskülönben képtelen leszek jelenteni – tekintete egyszerre sugall szigort és megbánást. Valószínűleg tényleg megérti a helyzetem, leszámítva, hogy én az előzőktől eltekintve, nem vagyok belezúgva, de ezt ő nem tudhatja.
- Nem ígérhetek semmit. Túl vonzó ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjam – felelem végül kissé flegmatikusan. – A ruhát pedig majd én elintézem, köszönöm – hajlok meg végül egy mosoly kíséretében, amit Yixing egy biccentéssel viszonoz, azután tovább állok.
Kiérve a lépcsőházból elkeseredve ballagok a kávézó irányába, ahová megérkezve látom, hogy barátaim rám várakoznak. Egy erőltetett vigyorral arcomon leülök közéjük.
- Hát nem történhetett sok minden ha máris itt vagy – fintorog rám Hara, Sehun pedig csak kuncogva várja válaszom.
- Eltaláltad, nem történt sok. Közölte, hogy félreértettem amit az órán mondott, és igazából nem is vonzódik a fiatal lányokhoz. Meg, hogy ne próbálkozzak mert a többihez hasonlóan engem sem fog elfogadni – ecsetelem röviden a történteket.
- Szóval béna voltál a pletykák pedig hamisak – vesz mély levegőt Sehun fejét ingatva. – Így, hogy fogod elcsábítani?
- Rajta vagyok, oké?! – csattanok fel, tudatában, hogy még ő sem bízik bennem.
Duzzogva dőlök hátra a széken, s csak ekkor csap meg a póló friss és kellemes illata, amit ha jobban belegondolok, ma is éreztem Yixingen, az irodájában és a lakásán is. Gyermeki mosoly ül ki az arcomra, miközben megragadom a felsőt mellkasomnál és jobban beleszimatolok.
- Minji, ne csináld ezt! – üt vállon Hara. – Ne viselkedj úgy, mint, aki élete szerelmétől kapta azt a pólót. Még csak nem is áll jól – grimasza féltékenységet rejteget.
- Yah! Azért mert te még nem hordtad a pasid felsőjét, nem kell irigykedni – vágok vissza neki, mire rám mereszti kidülledt szemeit.
- De ő nem a pasid – sziszegi fogai közül. – Szóval ne örülj annyira! – közli gyorsan, ezután összefont karokkal a melle előtt hátradől, játszva a sértődöttet.
Meglehetősen gyerekesen tud viselkedni amikor valami olyan történik velem, ami vele eddig még nem, de vágyik rá. Ez is csak azt jelenti, hogy valójában irigykedik rám, és ezért is van benne állandóan a bizonyítási vágy miszerint jobbnak kell feltüntetnie magát nálam. Sokszor kételkedek ez miatt a barátságunkban, de valójában, ha szükségem van rá, mellettem áll, úgyhogy ennyi baj legyen vele.
Yixinggel kapcsolatban pedig, továbbra sem adom fel, hiába javasolta azt. Nem vagyok egy könnyen feladó típus, és még ha csak ez az egy hetem van rá, akkor is megtöröm.
Az utolsó órán az agyam egy teljesen más világba jár, de itt nem kell félnem, hogy rám szólnak miatta, ugyanis Kim tanár nő annyira beletemetkezik a történelembe, hogy észre sem veszi mi folyik körülötte, és inkább azokkal van elfoglalva, akik vele együtt beszélgetnek. Yixing... Hogyan közelítsek feléd, és hol? Gondolatmenetemből végül a mai tanítás végét jelző csengőszó zökkent ki. Vidáman pakolom össze a cuccaim, majd felkarolom barátaimat és megcélozzuk a szüleim kávézóját, mint minden nap tanítás után. Jól esik egy fárasztó, iskolai nap után beülni a nyugodt helységbe és szórakozottan elfogyasztani egy kávét. A szüleim ritkán vannak bent, mert ők inkább az üzleti dolgokkal foglalatoskodnak, míg az alkalmazottak váltogatják egymást. Párszor felmerült bennem, hogy én is elkezdjek itt dolgozni, de a tanulás mellett, egyenlőre nem lenne túl sok időm rá.
- Egész nap erre vártam! – sóhajt fel Hara miközben italunkkal a kezünkben huppanunk le az egyik asztalhoz. – Istenemre mondom, hogy ezen a helyen adják a legjobb kávét, és nem csak azért mondom ezt mert a legjobb barátnőm családjáé a hely – néz rám figyelmeztetően, nehogy félreértsem a dolgokat, bár ha nem mondaná akkor is tisztában lennék vele, hogy nem a szüleim miatt dicséri, mivel ritkán tesz felém hízelgő mondatokat.
- Na, igen ebben teljesen egyetértek! – szólal fel Sehun is rám kacsintva, ezt követően pedig beleszürcsöl az italába, de ahogy megteszi, aligha nem kiköpi, mire értetlenkedve pillantok rá. – Yah! Az ott nem Zhang tanár úr? – megfordulok és meglepve látom, hogy az említett a megszokott mosolyával áll a pultnál. – Micsoda véletlen – kuncog.
Elkerekedett szemekkel figyelem, amikor hirtelen kipattan egy ötlet a fejemből és meggondolatlanul állok fel s indulok el felé.
- Minji, mire készül? – hallom mögülem barátnőm hangját. Gyorsan megfordulok és odasúgok nekik.
- Csak figyeljetek, elvégre bevetésen vagyok – rántom meg célzón a szemöldököm, végezetül lassan elindulok Yixing felé. Úgy időzítek, hogy amikor az italával a kezében megfordul, véletlenül nekimegyek. Ahogy sejtettem, a forró kávé egyenesen az egyenruhámon landol.
- Aigoo, elnézést! – kiált fel kétségbeesetten a tanár úr és egyből egy szalvétáért nyúl, hogy letörölje, de természetesen sikertelenül. – Oh, ne haragudj, nem figyel... Lee kisasszony?! – csodálkozik mikor a szemembe néz.
- Ugyan, én voltam figyelmetlen – vigyorgok. – Csak nem tudom, hogy fogok így hazamenni, elég messze lakok – hazudok, ugyanis valójában három utcával odébb van a házunk.
- Hazaviszlek, hogy ne kelljen így mászkálnod – mosolyog rám, s végül leteszi a szalvétát. – Vagy tudod mit, én itt lakok a szemközti lépcsőházban, gyere fel, adok egy tiszta pólót ezt pedig elviszem a tisztítóba.
- Nem szükséges köszönöm – játszom meg magam, remélve, hogy tovább próbálkozik.
- De, ragaszkodom hozzá, elvégre is az én hibám – sóhajt fel. – Na meg amúgy is szerettem volna veled beszélni a mai kis produkciódról az irodámban, de az iskolában már nem láttalak – az utolsó mondatát halkan ejti ki, mire egyszerre döbbenek le, és lángol fel bennem a remény, hogy nem csak beszélgetni akar róla.
- Jól van, rendben, menjünk – válaszolom kissé bizonytalanul, végül elindulok utána. A tervem valójában az volt, hogy megpróbálja lemosni a mosdóban, de a lakásában talán nagyobb sikerrel járhatok.
Átérve a túloldalra kissé ledöbbenek, amikor meglátom, hogy a város egyik legelegánsabb és legcsodálatosabb épületébe megy be. Nem gondoltam volna, hogy egy tanárnak ennyi pénze van, hogy egy ilyen helyen lakjon. Belépve a lakásába szintén elakad a lélegzetem. Nem túl nagy, mégis gyönyörű az elrendezés, a színek letisztultak, leginkább a fehér dominál, de az ülőgarnitúrákat tekintve felbukkan egy kis bézs is.
- Gyönyörű lakása van – csúszik ki akaratlanul is a számon.
- Köszönöm, de valójában nem az enyém hanem egy kedves barátomé, aki külföldre költözött, így most én bérlem – vallja be, a lakáskulcsot letéve a konyhapultra. – Gyere, adok egy pólót – biccent az egyik ajtó felé, mire visszatérve a valóságba, elszántan követni kezdem. A hálószobája igen csak kicsi, mindössze egy franciaágy és egy ruhásszekrény található benne, de az elegancia itt is szemmel látható.
Hosszas turkálás után végül a kezembe ad egy fehér rövid ujjú inget.
- Tessék, nyugodtan vedd át, addig kimegyek – azzal elindul, de egy határozott mozdulattal megragadom a karját, ezzel megállítva. Veszek egy mély levegőt, s végül megszólalok.
- Nem kell, akár segíthetne is átöltözni – lépek közelebb hozzá. – Elvégre is izgalmasnak tartja ha egy fiatalabb lánnyal van dolga, nem igaz? – simítok végig finoman arcán, mire szórakozottan fújtat egyet.
- Azt hiszem félreértettél – mosolyog kedvesen. – Amit az órán mondtam, nem rád és magamra értettem. Úgy vettem észre a próbálkozásod alapján, hogy kedveled az idősebb férfiakat így gondoltam burkoltan adok egy kis tanácsot ha esetleg máshoz is hasonlóan próbálnál közeledni – közli egyszerűen egy szemrebbenés nélkül. Elakadt bennem a levegő, így csak hatalmasakat pislogva nézek fel rá. – A te korodban ez érthető, de el kell, hogy szomorítsalak, én nem vonzódom a fiatal lányokhoz – vet felém egy sajnálkozó pillantást, majd megfordul és kimegy a szobából.
- Szép volt Minji. Ismét jól leégetted magad – könyvelem el magam elé bámulva, majd csigalassúsággal elkezdek átöltözni, s mikor végzek bűnbánóan megyek ki Yixinghez. – Köszönöm, és elnézést – hajlok meg bocsánatkérően, majd kezemben a leöntött ruhadarabbal távozni készülök.
- Minji, várj – szól utánam. Tudja a nevem? – Azt add ide, kitisztíttatom, még ha szándékosan is öntetted le magad.
- Oh – nézek fel rá döbbenten. – Ezt meg... – ráncolom a szemöldököm mikor félbeszakít.
- Nem vagyok hülye – kacag fel – és nem te vagy az első lány mióta itt tanítok, aki megpróbál kikezdeni velem. Túl átlátszóak a trükkjeitek – hunyorít egy sóhaj közben.
- Akkor legyen szíves adni egy két tippet – közlöm komoly hangnemben, mire felnevet. – De tényleg. És honnan tudja a nevem? Az új tanárok általában nem jegyzik meg ilyen rövid idő alatt a diákok neveit.
- Nos, én nem ilyen tanár vagyok, és mivel csak biológiát tanítok, na meg egy évfolyamosak az osztályok, ezért nincs túl sok diákom, így könnyű megjegyeznem a neveket – válaszolja elégedetten, végül bólintok egyet és bámulni kezdem.
Ahogy elnézem az arcát, semmi megvetést nem látok a szemeiben csak őszinteséget és kiegyensúlyozottságot. Tisztában van vele, hogy kezelje a helyzeteket és nem ítél el másokat. A mai világban ez nagyon ritka, ettől pedig csak még vonzóbbnak találom őt. Azonban fogalmam sincs, hogyan fogom levenni a lábáról.
- A közeljövőben örülnék ha az ilyesmi kis próbálkozásokat hanyagolnád, máskülönben képtelen leszek jelenteni – tekintete egyszerre sugall szigort és megbánást. Valószínűleg tényleg megérti a helyzetem, leszámítva, hogy én az előzőktől eltekintve, nem vagyok belezúgva, de ezt ő nem tudhatja.
- Nem ígérhetek semmit. Túl vonzó ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjam – felelem végül kissé flegmatikusan. – A ruhát pedig majd én elintézem, köszönöm – hajlok meg végül egy mosoly kíséretében, amit Yixing egy biccentéssel viszonoz, azután tovább állok.
Kiérve a lépcsőházból elkeseredve ballagok a kávézó irányába, ahová megérkezve látom, hogy barátaim rám várakoznak. Egy erőltetett vigyorral arcomon leülök közéjük.
- Hát nem történhetett sok minden ha máris itt vagy – fintorog rám Hara, Sehun pedig csak kuncogva várja válaszom.
- Eltaláltad, nem történt sok. Közölte, hogy félreértettem amit az órán mondott, és igazából nem is vonzódik a fiatal lányokhoz. Meg, hogy ne próbálkozzak mert a többihez hasonlóan engem sem fog elfogadni – ecsetelem röviden a történteket.
- Szóval béna voltál a pletykák pedig hamisak – vesz mély levegőt Sehun fejét ingatva. – Így, hogy fogod elcsábítani?
- Rajta vagyok, oké?! – csattanok fel, tudatában, hogy még ő sem bízik bennem.
Duzzogva dőlök hátra a széken, s csak ekkor csap meg a póló friss és kellemes illata, amit ha jobban belegondolok, ma is éreztem Yixingen, az irodájában és a lakásán is. Gyermeki mosoly ül ki az arcomra, miközben megragadom a felsőt mellkasomnál és jobban beleszimatolok.
- Minji, ne csináld ezt! – üt vállon Hara. – Ne viselkedj úgy, mint, aki élete szerelmétől kapta azt a pólót. Még csak nem is áll jól – grimasza féltékenységet rejteget.
- Yah! Azért mert te még nem hordtad a pasid felsőjét, nem kell irigykedni – vágok vissza neki, mire rám mereszti kidülledt szemeit.
- De ő nem a pasid – sziszegi fogai közül. – Szóval ne örülj annyira! – közli gyorsan, ezután összefont karokkal a melle előtt hátradől, játszva a sértődöttet.
Meglehetősen gyerekesen tud viselkedni amikor valami olyan történik velem, ami vele eddig még nem, de vágyik rá. Ez is csak azt jelenti, hogy valójában irigykedik rám, és ezért is van benne állandóan a bizonyítási vágy miszerint jobbnak kell feltüntetnie magát nálam. Sokszor kételkedek ez miatt a barátságunkban, de valójában, ha szükségem van rá, mellettem áll, úgyhogy ennyi baj legyen vele.
Yixinggel kapcsolatban pedig, továbbra sem adom fel, hiába javasolta azt. Nem vagyok egy könnyen feladó típus, és még ha csak ez az egy hetem van rá, akkor is megtöröm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése