Kilencedik fejezet


Nehezen nyitogatom pilláim miután agyam már valamilyen szinten magához tért. Az este igencsak hirtelen merülhettem álomba, mert abszolút nem emlékszem mi történt a részeg Yixinges jelenet után. Csak nem rúgtam be én is. Ahogy kinyitom szememet először homályosan, majd egyre élesebben rajzolódik ki előttem egy férfi alak. Ahogy feljebb vezetem tekintetemet az illető testén, egyre inkább tudatosul bennem, hogy nem más, mint Lay hever az ágyban. Felpattanok s zavartan körbenézek, eközben nyugtázom magamban, hogy mégiscsak sikerült elnyomnia az álomnak mellette. 
- Jó reggelt – köszönt egy gyors mosoly kíséretében, majd arckifejezése ismét komollyá válik. 
- Akkor, én megyek is – húznám le magamról a takarót, de ekkor megragadja karomat, ezzel felidézve bennem a tegnap este történteket. Mint egy felgyorsított film, úgy játszódik le lelki szemeim előtt. 
- Maradj csak – elengedi alkarom és kényelmesen nekidől az ágytámlának. – Elég homályos, de megvan azért a múlt este... – összeszorított szemekkel fordulok oda hozzá törökülésbe rendezve lábaimat. Ez kínos lesz úgy érzem. – Egy kicsit őszintébb voltam a kelleténél. – Pár másodperc néma csend keletkezik köztünk. – De lényegében minden igaz volt – vallja be. – Bár nem kellett volna rád másznom, azt hiszem azzal csak rontottam a helyzeten. 
- Hát – azt sem tudom mit mondjak. – Lehet. 
- Sajnálom. Ha nem akarsz róla beszélni, akkor nem kell. Mondanám, hogy felejtsük el, de azt hiszem az nehéz lenne – zavartan megvakarja tarkóját, majd lesüti szemeit. 
- Nézd – sóhajtok fel. – Ami az elmúlt napokban történik velem, arra nincsenek szavak – kezdek bele, itt az ideje, hogy én is őszinte legyek. – Szeretném azt hinni, hogy ez csak egy álom és nemsokára felkelek belőle, de félő, hogy ez nem így van. Nagyon sajnálom ezt az egészet. Nem akartam kellemetlenséget okozni, vagy rosszat tenni ellened... Most pedig teljesen össze vagyok zavarodva. Nem tudom, hogyan oldjam meg ezt a helyzetet, és az egyetlen, akinek elmondhatnám a jelenlegi érzéseimet... az az ember, aki miatt most itt tartok... részben legalábbis. – Azzal sem vagyok tisztában, hogy egyáltalán megért, olyan összeszedetlenül darálom neki a szavakat. Itt azonban megállok, egyrészt, mert a sírás kerülget, másrészt pedig, annyi mindent ki tudnék adni magamból, hogy holnap reggelig itt ülnénk.
- Ha ez megnyugtat, engem is sikerült felkavarnod. – Nem, Yixing. Ez nem segít, de köszi szépen. – Bocsánat – süti le szemeit, látván mérges arckifejezésem. – Mindegy is. Menjünk, együnk valamit, aztán majd elgondolkodunk mi legyen. 
Egyetértően bólintok, majd felpattanunk és elindulunk a földszintre. Odalent a faliórára pillantva veszem észre, hogy már elmúlt dél. Te jó ég, miért alszok ilyen sokáig? 
A tegnapi félbehagyott ramenem még mindig az asztalon pihen, de hamar el is takarítom, amíg Yixing a hűtőszekrényben matat.
- Tegnap vettem egy s mást – szólal meg. – Egy ebéddel szerettem volna megköszönni a szüleidnek, hogy itt lehetek. 
- Tudsz főzni? – vonom fel megdöbbenten szemöldököm. 
- Sok mindenhez értek – hangja sejtelmes, s valamilyen okból kifolyólag elpirulok és beharapom ajkam. – Minji... – kuncog egyet miután rám néz, én pedig gyorsan megrázom a fejemet. 
- Elnézést... Na és mi jót fogunk enni? – kérdem izgatottan. Yixing pedig elmosolyodik arckifejezésemen. Gyanítom olyan fejet vágok épp, mint egy kisgyerek, aki új játékot kapott. 
- Majd meglátod. Nem szokásom elnevezni az ételeimet. Legyen elég annyi, hogy Zhang Yixing különleges kínai menüje – kacag, mire én is elnevetem magam. Nem hangzik valami meggyőzően, dehát várjuk ki a végét. – Ha szeretnél, segíthetsz megpucolni a zöldségeket. 
Végül is nem akarok csak úgy állni mellette és bámulni, szóval rábólintok és nekiállok megmosni a már előkészített zöldeket. 
Meglepetésemre egész jó hangulatban telik a főzőcskézés, Yixingnek visszatért a mosolygós énje, legalábbis erre az időre, valamint meglehetősen humoros személyiséget véltem benne felfedezni. Sokat nevetgélünk, de komoly témák is felmerülnek, amiknek végre semmi közük az érzéseinkhez. Jó végre egy kicsit másról is beszélgetni. 
Ahogy készen vagyok a hámozással és vagdosással Yixing mellé lépek a tűzhelyhez, s ámulattal nézem, ahogyan forgatja a serpenyőt benne a csirkehússal, majd a hozzáadott zöldségekkel, s végül rizzsel. Amint ezzel megvan megterítjük az asztalt, s mikor az utolsó tálat is felszolgáljuk, csak ekkor tűnik fel, hogy micsoda terülj-terülj asztalkámat varázsolt Lay. Legalább öt különböző ételt készített, s alig várom, hogy mind megkóstoljam. Le is ülünk az étkezőhöz s nekilátunk az evésnek. Amennyire nem voltak biztatóak Yixing szavai, annyira pozitív csalódásként ért az ízvilág. Szinte felrobbannak az ízlelőbimbóim.
- Omo! – szólalok fel elégedetten. – Annyira finom! – azzal be is kapok még egy falatot a csirkés-zöldséges rizsből. 
- Egyél sokat! – vigyorog magabiztosan a férfi. 
Csendben folytatjuk az evést, egy kis sojut is kortyolunk mellé, majd miután az utolsó morzsát is elfogyasztjuk, jóllakott sóhajok közepette dőlünk hátra a széken. 
- Ezt meg tudnám szokni – nyújtózok ki. – Persze anya főztje is finom, de ez most új volt! – ölembe ejtem karjaim s Yixingre tekintek. 
Önelégülten kel fel az asztaltól s közben kigombolja inge felső részét, így megvillantva fedetlen mellizmát. Vágyakozó pillantásokat szórva könyökölök rá az asztallapra.
- Annyira dögös – csúszik ki a számon — gyanítom az alkohol hatására —, gyorsan elé is kapom ujjaimat. – Omo – suttogom.
- Minji – leheli. – Jobb lenne ha elfelejtenénk a történteket. Hétfőtől már nem leszek itt, az iskolában pedig szeretném, ha nem találkoznánk többet a kelleténél. Valamint a szüleidnek is nemet fogok mondani, ha áthívnak – szavai hallatán feldühödöm.
- Szóval újra kétségek közt akarsz hagyni? – ugrok fel ültő helyzetemből. – Azt hittem, hogy valami elindult most köztünk. 
- Én pedig úgy vélem nem kéne többet innod – zárja le a sojus üveget. 
- Ezt talán magadnak kellett volna megemlítened tegnap mielőtt majdnem lefeküdtünk! – háborodok fel. 
- Az hiba volt! – csóválja fejét. – Minji értsd meg, hogy nem lehet köztünk semmi! A tanárod vagyok! Hétfőn az első dolgom lesz tisztázni Haraval a dolgokat az igazgatóság előtt – könnyedén ejti ki mondatait. Ledöbbenve nézek rá.
- Ha ez ilyen egyszerű akkor már azelőtt meg kellett volna tenned, hogy... 
- Ne neked álljon feljebb Minji! – felemelt hanggal vág közbe. – Még így is kockán forog az állásom, Miattad! – utolsó szavát erősen kihangsúlyozza, s közben mutató ujjával rám mutat. – Nem várhatod el tőlem, hogy feladjak mindent csak azért, hogy veled legyek. Még csak nem is ismerlek, ahogyan te se engem! Hívatlanul robbantál be az életembe és nem akarom, hogy ennél jobban tönkre tedd! 
Nagyon mélyen érintenek a szavai. Nem is tudok mit mondani, csak megiramodok az emeletre, immár nem tudom visszafolytatni feltörni készülő könnyeimet s beérve a szobámba hangos zokogásba kezdek. Magamra zárom az ajtót és nekidőlve ereszkedek a padlóra. Nem akarom elhinni, hogy ez megtörténik, hogy ez az én életem. 
A telefonomhoz sietek és tárcsázom Sehun számát. Hamar fel is veszi, de ahelyett, hogy kedves köszönését viszonoznám, csak bőgök.
- Minji! Mi a baj? – kérdezi kétségbeesett hangon. – Máris indulok! – azzal megszakítja a vonalat én pedig kiejtem kezemből a készüléket s átvándorlok ágyamba. 
Az időérzékem megszűnt, így nem tudom mennyi idő telhetett el, mire Sehun beront a szobámba és azonnal hozzám siet.
- Itt vagyok – karol át vigasztalóan. – Itt vagyok – ismétli, közben fejemet simogatja. 
Hosszú percekkel és egy alapos arcmosással később szipogva huppanok le barátom mellé a garnitúrára. 
- Azt hiszem most már jól vagyok – nyugtázom hangosan. Valóban megkönnyebbültem a sírástól, ami napok óta kikívánkozik belőlem. – Yixing azt mondta hétfőn elrendezni a dolgokat Haraval.
- Ettől borultál ki ennyire? – mosolyodik el ráncolt homlokkal. 
- Inkább nem akarod tudni mitől... – suttogom, remélve, hogy nem hallja tisztán, azonban tévedek.
- Lefeküdtetek?! – kérdez vissza határozottan, szinte kijelentve. 
- Csak majdnem... aztán olyanokat vágott a fejemhez, hogy tönkre teszem őt – felelem szomorúan, lehajtott fejjel.
- Ez az ember nem tudja mit veszít – horkan fel Sehun. – Most pedig már meg sem érdemli, hogy megtudja. – Biztatóan elmosolyodik, mire nagyot dobban a szívem s odakapok mellkasomhoz. Erre csak még szélesebbre húzódik a szája. – Lee Minji – karol át – én mindig itt leszek neked – azzal puszit nyom a homlokomra. 
- Remélem nem rondítottam bele semmibe – nézek fel sötét íriszeibe. 
- Csak egy odakozmált ebédtől mentettél meg – biggyeszti le ajkait. – Viszont, ha jobban érzed magad akkor lépnem kell, mert anya szülinapi rokonlátogatós estét tervez.
- Oh, el is felejtettem, hogy ma van a születésnapja! – eszmélek fel. – Add át jókívánságomat!  
- Mindenképp – mosolyog s búcsúzóul mégegyszer szorosan átölel. 
Lebattyogok vele a földszintre és kikísérem. Visszafelé belesek a konyhába, ahol Yixing szorgosan takarítja el a főzés maradványait. Kötelességemnek érzem, hogy beálljak mellé segíteni, de végül csak tovább haladok, mindaddig míg meg nem állít.
- Minji – minden egyes alkalommal úgy ejti ki nevemet, hogy összezörrenek hangzására. Megtorpanok, de nem fordulok hátra. – Sajnálom a korábbit. Nem kellett volna ilyeneket mondanom neked – megbánást érzek a hangjában, de ezúttal nem törődök vele.
- Nagyon sok mindent nem kellett volna mondanod – csak ennyit mondok neki, majd tovább indulnék, de megragadja karomat és maga felé fordít. – Felejtsük el.
Lassan, de lecsúsztatja rólam kezeit, felsóhajt, én pedig faképnél hagyom. 
Muszáj erősnek maradnom. Abba kell hagynunk ezt az egész játszadozást egymással, vagy nevezzük bárminek, mert mindketten... vagy leginkább én... de sérülni fogunk. Így hát, ha ő nem tudja eldönteni végre mit akar, akkor képtelen leszek én lépni, most pedig a fájóbb ösvényt kell választanom.

Nyolcadik fejezet

Tanár uram ajkai még mindig az enyémekre vannak tapadva, s úgy érzem ez a csók kezd hosszabb lenni a kelleténél. Ügyelek arra, hogy ne hagyjon el minden erőm és ne csússzon le rólam a takaróm. Yixing ajkai enyhén szétnyílnak, mintha arra készülne, hogy elmélyítse a pillanatot, azonban egész hamar meggondolja magát és elhúzódik tőlem. Cseppet előre billenek, mintha húzna magával, akár egy mágnes, de gyorsan visszanyerem egyensúlyomat. Arcom szinte lángol, minden valószínűséggel a színem olyan vörös akár a vér. 
- Öhm – köszörüli meg a torkát Yixing. – Akkor vége? Leszeditek a fórumról és abbahagyjátok végre ezt a baromságot? – tekintete egyszerre rémült, kétségbeesett és kérlelő.
- Az imént szerettem volna elmondani, hogy ehhez nekem tényleg semmi közöm – vakarom meg egyik kezemmel zavartan a tarkómat. – Nem kellett volna... – képtelen vagyok kimondani.
- Basszus – lehunyja szemeit és összeszorítja ajkait. – Ezt elcsesztem – sziszegi fogai közül. 
- Én... nem fogom elmondani senkinek! Megígérem! – próbálom megnyugtatni, kevesebb sikerrel, azzal szemével végigmér majd elviharzik. Nem mozdulok, csak nézek utána teljes káosszal a fejemben, amit Sehun alakja tetéz meg az ajtó baljáról felbukkanva. – Oh! – kapom szám elé a kezemet. Barátom nem tűnik túl boldognak. Már beszédre nyitnám a számat mikor leint.
- Ne aggódj, végig láttam és hallottam – ecseteli miközben besétál, felkapja a földről a köntösömet és felém nyújtja. – Nem akartam még kínosabbá tenni a szitut neki. 
Felöltöm magamra a ruhadarabot majd megpróbálok felállni. A hátsóm immár kevésbé lüktet, de azért odaballagok a Yixing által kikészített fájdalomcsillapítóhoz és beveszem.
- Azt hiszem egy kicsit mégis zavar – grimaszol Sehun.
- Sajnálom... – biztos vagyok benne, hogy nekem is rosszul esne, ha mással látnám azt, akit kedvelek. – Nem tudom mitévő legyek Sehunah – elkeseredetten lehajtom fejemet. Szemeimbe könnyek szöknek, de nem engedem, hogy erősebben kitörjenek. 
Barátom elém lép és két keze közé fogja arcomat, ezzel maga felé emelve azt.
- Megoldjuk – mosolyog rám. – Megpróbálok beszélni Haraval. Azt viszont nem ígérem, hogy itt maradok veled a hétvégén, mert a szüleim családi programokat terveznek – forgatja meg szemeit.
- Semmi gond – erőltetek egy vigyort az arcomra. – Sehunnie – szólítom meg lágyan. – Honnan tudtad, hogy kedvelsz? 
- Ugyan úgy éreztem, ahogyan te, mikor Yixing közelében vagy – közli könnyedén elveszve tekintetemben. – Remélem egyszer mellettem is így érzed majd magad – kuncog, azzal elenged s ellép tőlem. Akaratlanul is elpirulok utolsó mondata hallatán, s a szívem összeszorul. 
- Yah. Ne mondj ilyeneket – oldalra húzom ajkaim és az ujjaimmal kezdek babrálni. – Menj csak, ha menned kell, megleszek – azzal rámosolygok, Sehun pedig egyetértőn bólint és elmegy. 
Lassan visszaülök ágyam szélére és gondolkodni kezdek. Mégis mitévő legyek?

Ahogy telik a nap egyre csak idegesebb leszek, főleg, hogy Lay felől sem hallottam azóta, hogy elviharzott. A szüleim sincsenek itthon, és nem is lesznek a hétvégén, mint kiderült egy a konyha asztalon hagyott üzenetből. 
"Mini! Édesapáddal a hétvégén elutazunk egy üzleti megbeszélésre. Ne haragudj, hogy így szólunk, de minket is váratlanul ért. Lay megígérte, hogy vigyázni fog rád, szóval kérlek, ne okoz csalódást!"
Hogyan is okozhatnék, mikor itt sincs? 
Nem tudom mégis miféle megbeszélés lehet ez, hiszen csak egy kávézójuk van, nem tudom mi ez a nagy hűhó, de majd úgyis kiderül, amint hazaérnek.
Az étkezőasztalnál ülve, egy tányér rament falatozva, mélyen a gondolataimba merülve, a bejárati ajtó becsapódására leszek figyelmes. Fel is pattanok és kiszaladok, reménykedve, hogy Yixing az, azonban a látványa most inkább elszomorít. Dülöngélve próbálja magát egyben tartani, nehogy a padló találkozzon helyes arcával. Részeg. 
- Minji! – kiált fel vigyorogva. – Ne gyere a közelembe – arca hirtelen elkomolyodik, s elhaladva mellettem arrébb lök, majd megindul az emelet felé ahol vendégszobája található - pont az enyémtől balra. 
Nem szólok hozzá, csak gyanútlanul követem, nehogy elessen, vagy bármi baja történjen, ugyanis elnézve nem igazán könnyíti meg a helyzetét a lépcsőzés. Nem értem, hogy tudott így berúgni, alig múlt nyolc óra. 
Végig kísérem egészen átmeneti rezidenciájáig, ahol hanyatt fekve elnyúlik ágyán. Kifújja a mélyen beszívott levegőt, majd meglepődve felkapja fejét.
- Te követtél? – úgy bámul rám, mint, aki kísértetet lát. Ezt követően harsányan felnevet. – Nem adod fel egykönnyen, mi?! – azzal felül és egy lendülettel a karom után nyúl, melyet megragadva visszadől az ágyra, ezzel magával rántva engem is. 
- Yah! – kiáltok fel ijedten, de ekkor mar hasán fekve nézek vele farkasszemet, olyan közelről, hogy még a márkáját is meg tudom állapítani annak amit fogyasztott. 
Nem mozdulunk, az én tekintetem rémült, övé pedig komor. Nem ismerem, fogalmam sincs mire képes, ha ittas. 
Pár másodperccel később lehunyja szemeit, szorítása pedig megenyhül kezemen. Óvatosan megpróbálok feltápászkodni, ám ahogy megmozdulok hirtelen átkarol és az oldalára fordít mindkettőnket, így ölel magához szorosan. Nagyokat pislogva próbálok levegőhöz jutni, ugyanis baromi nagy erő van benne annak ellenére is, hogy félig magánál sincs. Alább hagyok a reménnyel, hogy sikerül kimásznom karjaiból. Ha nem lenne részeg akkor ez még akár egy meghitt pillanat is lehetne, de sajnos tisztában sincs vele mit csinál.
Pár perc után Yixing hirtelen felpattan és megiramodik a mosdó felé. Azt hiszem részleteznem sem kell miért. Ezt követően végre sikerül fellélegeznem, majd kiülök ágya szélére és várok. Úgy tíz hosszú perc után vissza is tér lesütött szemekkel. Megállapodik ruhásszekrénye mellett és jó nagy kortyokat nyel az azon lévő üveges üdítőjéből. 
- Nem vagyok még teljesen józan, de bocsánat a korábbiért – lihegi miután befejezi az ivást és visszahelyezi az italt a bútorra. 
- Minden rendben? – ennél hülyébb kérdést fel sem tehetnék, hiszen láthatóan semmi sem oké, de más nem jutott eszembe, csak úgy lelépni meg bunkóság lenne. 
- Minji – telepszik le mellém. – Össze vagyok zavarodva – bizonytalanul néz rám. Szemöldökömet ráncolva, kérdőn pislogok. – Amikor megcsókoltalak... akkor abba sem akartam hagyni – meglep az őszinte beszélőkéje, ami mindössze a piától van. – Olyan kisugárzásod van, ami nem hagy nyugodni. Most pedig, hogy minden arra játszik, hogy együtt legyünk... még nehezebb uralkodnom magamon. Az pedig végképp nem segít, hogy ittam, hiába hittem azt, hogy ettől megoldódik a helyzet. 
Nem tudom hova tenni szavait, egyszerűen lesokkol, hogy mit is érez valójában. Az pedig méginkább, hogy ezt nyíltan el is mondja.
- Végülis, a munkámnak már úgyis lőttek, ha kiderül, akkor miért is ne lehetne ebből több? – azzal bal tenyerét arcomra helyezi, maga felé fordít és lassan megcélozza ajkaim. 
Már a bőrömön érzem leheletét, ami olyan friss, mintha egy héten keresztül csak fogat mosott volna. Elgyengülök és nem érdekel, hogy csak azért csinálja ezt mert ittas, az sem érdekel, hogyha holnapra mindent elfelejt. Már nem a fogadás miatt akarom. 
Ajkunk először lágyan forr össze, majd, amit először elhalasztott most bepótolja, s elmélyíti csókunkat. Másik kezével vegig simít nyakamon egészen a tarkómig, majd finoman hátradönt az ágyon. Egy mozdulattal lekapja felsőjét és elhajítja. Azonban ahelyett, hogy visszatérne ajkaimhoz,  leszáll rólam és lefekszik mellém. Meglepetten ülök fel, felhúzom lábaimat törökülésbe, s kérdőn nézek rá.
- Tudod, olyan érzés, mintha a szüleid egy kicsit az enyémek is lennének – a plafont bámulja miközben hosszú, hátamra lógó hajamat kezdi babrálni egyik kezével, míg a másik feje alatt pihen, megtámasztva azt. – Az enyémek nem kimondottan támogattak abban, hogy ide költözzek Szöulba. Nem értették miért nem ott leszek tanár. Minek kell nekem ahhoz eljönnöm. De mivel ott egy kisvárosban éltünk, úgy voltam vele, hogy ha már egy ilyen nyelvtudás a rendelkezésemre áll, mintha csak az anyanyelvem lenne, ezért én is meg akartam próbálni. Vágytam a nagyvárosi életre, hogy egy olyan helyen taníthassak, ahol egy kicsit kitűnök a tömegből. Ami sikerült is – itt egy pillanatra rám les szeme sarkából. – De a szüleim ellenezték, és azóta nem beszélünk gyakran. Ezért kedvelem a családod, jól esik a törődésük – azzal lehunyja szemeit.
Tudom miért mondta ezt el nekem, mert nem akarja, hogy anyáék csalódjanak, amit teljesen meg tudok érteni. 
Vetek egy pillantást Yixingre, aki immár mély álomba zuhant, közben mégis mosolyog. Féloldalasra húzom számat, s ledőlök mellé. Nem akarok elaludni mellette, hisz még az idő sem kívánja meg, szimplán csak jól esik őt nézni. Most inkább olyan, mint egy jóllakott kisgyerek, mintsem egy érett felnőtt... egy tanár.

Hetedik fejezet

Jelen helyzetben azt sem tudom, hogy sírjak vagy nevessek, esetleg kiabálják. Csak ülök a csempén arcomat a kezembe temetve s várom, hogy valami csoda folytán felszívódjak. 
- Jól vagy Minji? – szalad felém Sehun becsapva maga mögött az ajtót, így Yixinget kizárva a fürdőszobából. Ezek szerint ő nem vette észre, hogy a férfi mögötte áll - hála égnek. – Mi történt? 
- Minden rendben – mosolygok. – Csak megcsúsztam. – Ahogy próbálok felállni azzal a lendülettel vissza is esek a padlóra egy halk jajgatás kíséretében. Másodszorra, már Sehun segítségével sikerül feltápászkodnom, azonban a farkcsontom igencsak sajog. 
- Biztos minden rendben? – tekintete kétségbeesést sugall. Válaszul csak bólintok egyet. – Gyere, segítek átmenni a szobába. – A köntösömért nyúl, melyet magamra is öltök és szép lassan elindulunk. 
Kifelé menet a folyosón Yixing áll velünk szemben. Igyekszem nem elpirulni, vagy kellemetlenül érezni magam, hiszen balesetek történnek. 
- Minden rendben? Puffanást hallottam – kérdi óvatosan. Hálás vagyok neki, hogy nem teszi kínosabbá a helyzetet. 
- Igen, elestem, de jól vagyok – közlöm gyorsan, hogy minél előbb be mehessek a szobámba és lefeküdhessek. 
- Akkor miért van szükséged támaszra? – kérdésére feldühödöm. Tényleg most kell belém állnia? Ellököm magamtól Sehunt. 
- Nem kell! – egyenesedem ki. – Látja? – Azonban ahogy elindulok ismét összerogyok, ezúttal azonban Yixing kap el, mivel ő áll közelebb hozzám. 
- Igen, látom – feleli egy gúnyos mosoly kíséretében. – Valószínűleg megzúzódott a farkcsontod. Ha holnap sem fogsz tudni rendesen járni akkor orvoshoz kell menned! – jelenti ki miközben segít felállni.
- Azt hittem ezt már megbeszéltük. Se nem az anyám, vagy apám, és főleg nem orvos! Szóval kérem, maradjon ki ebből – förmedek rá. Sehun után nyúlok, hogy segítsen bemenni a szobámba. Fel is karol és besegít, magunk mögött hagyva Yixinget. 
Bent óvatosan leültet az ágyra én pedig ledobom a köntösömet és hasra fekszek.
- Ejha! – szólal fel Sehun. – Talán Zhang tanár úrnak igaza van. Ezt tényleg látnia kéne egy orvosnak. Eléggé lila. – Azzal oldalára fekszik felém fordulva. – Ez nem a te napod – erőltet egy mosolyt.
- Nem, nem az... – felelem keservesen. – Miért pont az én szüleimmel van jóban? Tudtam, hogy ez lesz... Folyamatos a kínos szituk sorozata. 
- Érzel valamit iránta? – kérdezi könnyedén. Felhúzott szemöldökkel, kissé flegmán ránézek.
- Ezt komolyan kérdezted? – Válaszul csak bólint. – Sehun. Hogy éreznék bármit is iránta? Szimplán csak kellemetlen az egész. Mégis csak megpróbáltam lefeküdni vele. Nem is egyszer! - suttogom, hátha anyukámnak megint kedve támadt az ajtóm előtt ácsorogni.
- Pont ezért kérdezem. Nem váltott ez ki belőled semmilyen érzelmet? Egyszer sem? – kíváncsiskodik tovább. Ha jobban bele gondolok, de. Volt már, hogy úgy éreztem kiugrik a szívem a mellkasomból, de nem éreztem még úgy, hogy kedvelném vagy ilyesmi. Ezen elgondolkodva ismét fura érzés keringi körbe az említett szervem. Vagy mégis?
- Nem, dehogyis! – bököm ki gyorsan. Sehun felhúzza szemöldökét és felsóhajt. – Most mi van?
- Tudom, mikor hazudsz. Te pedig tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz! – mondja szinte parancsolva.
- Mondod te, aki ki tudja mióta belém van zúgva és mégsem említette meg! – vágok vissza neki. 
- Ki mondta, hogy beléd vagyok zúgva? – kacag fel. – Csak vágytam rád. De ha szeretnél velem járni, csak egy szavadba kerül – elégedetten elvigyorodik és rám kacsint, mire akaratlanul elpirulok. – Kedvellek, amellett, hogy a legjobb barátom és lelki társam vagy, de ha te nem érzel így, akkor nem fogok ezzel feltűnést kelteni – fordítja komolyra a szót. – Ja, és nem sértődök meg, ha belezúgsz valakibe, akkor sem ha az a tanárunk. 
- Yah! – vállon csapom, ebbe a mozdulatba pedig sikeresen belerándul a fenekem és ismét feljajgatok. 
- Jobb ha holnap itthon maradsz. Majd elmondom a szüleidnek mi történt. Most viszont jó éjszakát! – nyom egy puszit a homlokomra, ami nálunk mindig is normális és megszokott volt. Talán amiatt sem olyan kellemetlen, hogy nem is olyan régen lefeküdtünk, hogy alapvetően sok olyan dolgot csináltunk már, amit egy pár szokott. Egyszer csókolóztunk is, igaz akkor még fiatalabbak voltunk és csak egy "felelsz vagy mersz" játék miatt, de az is teljesen normális volt a számunkra. Bár akkor még abban a tudatban éltem, hogy meleg. 
Sehun lekapcsolja a lámpát és segít betakarózni, hogy minél kevesebbet kelljen mozognom. Próbálom tartani ezt a hason fekvő pózt, bár sose volt a kedvencem, így azonban kevésbé sajog a hátsóm. Fejemet a mellettem fekvő, felém fordult fiú irányába tartom. Finoman megsimítja arcomat egészen lefelé haladva a vállamig, majd ujjait végig vezeti behajlított karomon, végül az ujjaimnál megállapodik és cirógatni kezdi őket. Most miért nem érzem azt, hogy a szívem szeretne kiugrani a helyéről? Hiszen kedvel, és én is őt. Vagy már késő? Azt hiszem túlságosan beletörődtem abba, hogy nem szereti a lányokat, és nem tudok már rá másképp nézni.
Figyelem, ahogyan nagyokat pislog s végül már nem nyitja ki szemét, csak egyenletes szuszogásba kezd. Elaludt. Engem azonban még csak nem is kerülget az álmosság. A farkcsontom azonban egyre inkább sajog. Jobban belegondolva nem is bánom, hogy nem kell holnap bemennem az iskolába, legalább egy nappal előbb szabadulhatok Hara és... Oh, jut eszembe, csak Hara látványától, mivel Yixing valószínűleg egész hétvégén nálunk fog tanyázni. Remek.

Magam mellett tapogatózva Sehunt keresve nyitogatom pilláimat. Nem emlékszem mikor aludtam el, annyi minden járt a fejemben az este. Azt viszont szomorúan tapasztalom, hogy barátom már nincs mellettem. 
Óvatosan feltápászkodva a telefonomat keresem, ekkor eszmélek csak rá, hogy tegnap délután óta rá sem néztem. Nagy valószínűséggel még a táskám mélyen lapul. Ahhoz azonban nincs erőm, hogy ki is keljek az ágyból, hiába fáj már kevésbé a tegnap sérült testrészem. Megpróbálom teljesen kinyitni szememet, hogy lássam a faliórát, amikor megpillantom mennyi is az idő azonnal magamhoz térek - majdnem dél van! Nem szoktam ilyen sokáig aludni, nem mintha rosszul esett volna, meg aztán amúgy sem tudnám mivel elütni az időt itthon, de így csak még fáradtabb és bágyadtabb leszek a nap folyamán. 
Gyorsan előkeresem a telefonomat a táskámból, és ahogy megvan hanyatt dőlök az ágyon. Szerencsére nincs lemerülve, bár nem is használtam túl sokat. Mindössze pár üzenet Sehuntól, valamint egy iskolai fórumos bejegyzés értesítő virít a kezdőképernyőn. Hara felől semmi jel - ez egy cseppet elszomorít. Elsőként Sehun üzeneteit nyitom meg, jó reggelt üdvözletekkel és a mai nap tan agyagaival bombázott - mindig elküldjük egymásnak az aznapi jegyzeteket, hogy ne maradjunk le semmiről. Ezt követően megnyitom az iskola fórum bejegyzését. Nem sokat posztolnak ide, ezért kíváncsi vagyok ki és mit írt ki. A címet elolvasva a szívem versenylovakat megszégyenítő sebességgel kezd kalapálni, a torkomban gombóc keletkezik és úgy érzem a hányinger is kerülget.

"Tanár-diák szerelem a gimnáziumban!
Gondoltatok már rá, hogy rávessétek magatokat az elragadóan dögös és szexi, fiatal tanárainkra? Még szép! Ki nem? Azonban ezt valaki meg is tette közületek, és én tudom is, hogy ki volt az! Sőt mi több, kézzelfogható bizonyítékom is van róla! Amennyiben érdekel titeket tartsátok ezt a posztot titokban tanáraink előtt, és ha már elegen csámcsogtok rajta, a bizonyítékot is megleshetitek! Puszi ;)" - nincs felhasználónév. Láthatóság; csak diákok részére.

Menten elájulok. Remegő kézzel lépek ki a weboldalról és lépek át az üzenő felületre, Haranak szeretnék írni, azonban mikor megpróbálom a telefonom azt írja ki, hogy a felhasználó letiltott. Minden lehetőséget megpróbálok, de mindenhonnan ez köszön vissza. Kétségbeesetten küldöm el Sehunnak a bejegyzést, mivel ő nincs feliratkozva az iskolai fórumokra ezért nem kap értesítést arról mi történik ott. Nem sokkal később érkezik is a válasz tőle, hogy egész nap nem látta Harat az iskolában. Valószínűleg félt a következményektől, most viszont nyert egy egész hétvégét, na meg aztán jó nagy mázlija van, hogy nem vagyok ép állapotomban, mert különben megölném. Mivel Hara kezeli a felületet így még az is esélytelen, hogy törölve legyen a poszt. De mégis mire jó ez neki? Miért akarja tönkre tenni valaki életét? 
Vissza lépek a fórumra, hogy megnézzem hogyan reagáltak a diákok, de lehet, hogy nem kellett volna. Nagyon kíváncsiak és izgatottak, meg persze a pletyka klub és a találgatások is elkezdődtek. 
Az ajtómon való kopogás hang hatására gyorsan kinyomom a telefonomat és a takaróm alá rejtem, majd egy "tessék" kiáltással utat engedek a betolakodónak. Közben feleszmélek rá, hogy teljesen pucér vagyok, így magamra húzom a puha anyagot. Újabb döbbenet ül ki arcomra Yixing láttán.
- Szia – köszön és egy tálcával a kezében besétál. – Hoztam neked fájdalomcsillapítót és egy kis friss gyümölcslevet. – Felvont szemöldökkel követem végig, amint otthonosan besétál és leteszi az asztalomra a fatálcát. – Ne nézz így rám, a szüleid kértek meg rá – sóhajt fel. – Bár arra nem számítottam, hogy meztelen leszel – vigyorodik el, ami meglehetősen furcsa reakció a részéről, bár előző este már megcsodálhatta csupasz testemet, így miért is érezné kellemetlenül magát? Mindenesetre megigazgatom a takarót, hogy minél kevesebb látszódjon belőlem. 
Ekkor eszmélek fel, hogy talán jobb lenne elengednem a bunkózást és elmondani neki mit művelt Hara már megint. Azonban nem teszem. 
- Minden rendben. Miért nincs az iskolában? – ráncolom a homlokom.
- Ma csak két órám volt, és kérlek itthon ne tegezz. Kellemetlen a szüleid miatt. – Itthon, mi? – Miért vagy már most ilyen feszült?
- Én nem vagyok feszült, csak most keltem – értetlenkedek. – Zha... Lay, vagy tudom is én hogy hívjam... hívjalak... mindegy – megrázom a fejem. – El kell mondanom valamit. 
- Csak nem akarsz mégis szerelmet vallani úgy, hogy közben Sehunnal jársz? – vigyorog. 
- Mi? – meghökkenve bámulok rá. – Nem járunk, és nem, nem vagyok bele zúgva a tanáromba sem! – Ez a tegeződés nem fog menni úgy érzem. 
- Oh – suttogja, mint, aki megkönnyebbült. 
- Valaki – folytatom – viszont mégis ezt hiszi, sőt valamiféle bizonyítéka is van. 
- Mármint, hogy te és Sehun együtt vagytok? – vonja fel egyik szemöldökét, én pedig képzeletben arcon csapom magam. 
- Nem! - jelentem ki. – Az iskola fórumon egy Hara által bizonyítható tanár-diák szerelem lesz felfedve nemsokára! Csak azt nem tudom mégis milyen bizonyítéka van, mikor nem is történt köztünk semmi!
- Nem történt, de egy jó szemszögből lőtt képbe bármit bele lehet magyarázni – immár idegességet vélek felfedezni rajta, ami teljesen érthető, hiszen az állása forog kockán, vagy annál több. – Miért nem láttam ezt a bejegyzést? 
- Mert Hara beállította, hogy csak diákok lássák. Gondolom ez is a kis játéka része, hogy ne a tanárok derítsék ki és legyen min, minél tovább csámcsogni – fejtem ki, nem mintha ez segítene a helyzeten, de valamivel előrébb vagyunk, ha több mindent tud az "ellenségről". Előveszem a telefonomat és megmutatom neki a bejegyzést, hogy lássa pontosan, mit írt a lány.
Yixing megfordul és enyhén beleüt egyet az ajtófélfába. Teljesen megértem a reakcióját, sőt mi több, felelősnek érzem magam, hiszen az egész miattam történt.
- Ne haragudj, de tudod mit jelent ez – visszafordul felém s most már nyugodtabb a hangja. – Mindketten nagy bajba kerülünk ha ez kiderül! – bólintással jelzem, hogy világos miről beszél. – Minji... – arcát a kezébe temeti. 
- Mi lenne ha bemennél az igazgatósághoz és beszámolnál nekik? – vetem fel egy ötletként, de úgy látszik nem nyerte el a tetszését.
- Mégis mit mondjak nekik? – csattan fel. – Bocsánat, de szeretném közölni önökkel, hogy lefeküdtem az egyik diákommal, amit egy másik épp szétkürtölni készül, csak gondoltam szólok, hogy ne érje önöket váratlanul! – úgy adja elő, mintha tényleg az igazgatósághoz beszélne. 
- Dehát nem történt köztünk semmi! Ezt kéne elmondanod! – Elmászok a bútor széléhez és feltérdelek, ügyelve arra, hogy a takaróm a helyén maradjon, bár hátulról nézve igencsak szép kilátás nyílna elé.
- Most már végülis teljesen mindegy lenne, nem? – váratlanul az ágyam elé lép és egészen közel hajol hozzám, olyannyira, hogy összesen tíz centi választja el arcunkat egymástól. Szemeim kikerekednek, szívem pedig ismét őrült dübörgésbe kezd, mire önkéntelenül is odakapok. – Hisz ezt akartad, és úgy látom még most sem változott. Ha megadom, amit szeretnétek akkor befejezitek ezt?
Egyre közelebb hajol, én pedig úgy érzem mozdulni sem bírok, teljesen lefagytam, az agyam kikapcsolt. Már csak a szívem és Yixing diktálja az ütemet. 
- L... Lay... – dadogom. Esélyem sincs rá, hogy elmondjam neki, nekem ehhez az egészhez semmi közöm.
Ajkai lassan közelednek az enyémek felé, végül határozottan csapódnak neki, s ahelyett, hogy elhúzódnék, vagy ellökném magamtól, lehunyom szememet és viszonzom ajkai lágy érintését. 
Ez az érzés... teljesen más, mint mikor Sehun csókolt meg. Akkor úgy éreztem beteljesült bennem valami. Most azonban izgatottság lett úrrá rajtam, s olyan érzés kerít hatalmába, mintha valami még csak most kezdődne el.

Hatodik fejezet

Lábaimat nehézkesen vonszolom magam alatt, mintha ólom lenne rájuk kötözve. Fejemet a föld felé szegezve, karjaimat testem mellett lógatva hordom. Úti társam, Sehun az, aki néha néha odébb húz, vagy megállít, hogy ne csapódjak neki semminek és senkinek. Nem beszéltünk a reggel történtek óta, vagy legalábbis én nem szóltam hozzá, mert túlságosan is beszippantottak a gondolataim és az érzéseim. 
Elveszítettem egy barátot, egy hülye verseny miatt. Olyan arcát mutatta ma meg nekem Hara, amit az évek alatt még sose láttam, és nem is képzeltem, hogy létezik ilyen oldala. De akkor mégis miért voltunk egyáltalán barátok? Vagy mik... Ha ő ennyire csak a versengést és a felülkerekedést látta bennem... Nem értem. 
S mind emellett ott a másik véglet is; Yixing. Mit kezdjek vele? Nem tudok már rá úgy nézni, mintha mi sem történt volna, és biztos vagyok benne, hogy ő sem. Na meg aztán még kellemetlenebbé fog válni, hogyha a szüleim gyakrabban agyalnak ki közös programokat. 
Gondolatmenetemet a házunk kapuja szakítja félbe. Megtorpanok előtte, Sehunra pillantok, sóhajtok egyet s előre megyek. Bejárati ajtónkhoz érve kissé félve nyomom le a kilincset, mert semmi kedvem magyarázkodni a szüleimnek a rossz kedvem okáról, így próbálok kevésbé lehangoltnak tűnni. Egy hangos köszönés után ráeszmélek, hogy senki se mocorog a házban, ami egy cseppet megnyugtat. 
- Biztos elmentek valahová. Meg se néztem, hogy itthon van-e a kocsijuk  jegyzem meg halkan Sehunnak, aki csak csendben követ. 
- Nem láttam kint autót  válaszol röviden, mire fellélegzek. 
- Akkor miénk a ház!  kurjantom tettetett örömmel.  Menj csak fel, én hozok egy kis boldogság hormont  mutatok a fagyasztó felé. Barátom egy gyors mosolyt int felém, majd elindul fel a szobámba. Szerencsémre anya imádja Sehunt, így sose gond neki, ha itt alszik.
Magamhoz veszem a jégkrémes dobozt a fagyasztóból, megragadok két kanalat és barátom után veszem az irányt, fel az emeletre. Meglepetésemre Sehun az ágyam szélén ül, táskáját a lábai előtt pihentetve, ami abszolút nem rá vall. Máskor csak ledobja valamerre a holmiját és elnyúlik az ágyamon, most pedig úgy viselkedik, mint, aki először jár itt.
- Sehunah!  elnyújtottan ejtem ki nevét.  Mégis mit csinálsz? Mi a baj?  lehuppanok mellé és odanyújtom neki az egyik evőeszközt, jelezve, hogy ragadja meg, kezdjen falni és meséljen. El is veszi tőlem a fém eszközt, majd egy nagyot sóhajtva bele kanalaz a hideg édességbe.
- Minji  vezeti rám csillogó szemeit.  El kell mondjak valamit.  Kíváncsiságomat kifejezve felvonom szemöldökömet.  Nem... azt hiszem... nem vagyok meleg  dadogja.
- Nem igazán értem  köszörülöm meg a torkomat.  Gyerekkorunk óta más vagy, és nem is voltál még lánnyal. Akkor, hogyan? Vagy lemaradtam valamiről?  grimaszolok.
- Van valaki, aki miatt így érzek  nem fejti ki túlságosan, én pedig értetlenül állok a tények előtt, mert a jelenlegi helyzetben képtelen vagyok jobban megerőltetni az agyamat, hogy fel fogjam sejtelmes szókincsét.
- Sehun...  fújom ki hangosan a levegőt.  Tényleg nem értem most a szójátékaidat, ne haragudj. Inkább csak mondd el ki az, és miért...  talán kissé ridegen fejezem ki magam, ám ismer már annyira, hogy tudjam, megérti a hangulatom.
- Hagyjuk. Felejtsd el  legyint egyet a levegőbe.  A lényeg, hogy megváltoztam. Nem vagyok már meleg, legalábbis nem száz százalékosan.
- Rendben  bólintok.  Így már érthető... valamennyire. De később még beszélünk róla!  simogatom meg a vállát mosolyogva.
- Aish...  bosszankodik a fiú, amin megilletődök, s a következő pillanatban arra eszmélek, hogy megragadja arcomat és ajkait az enyémekre tapasztja.
Szemeim kikerekednek és hirtelen azt sem tudom mitévő legyek, de valamiért nem húzódok el tőle. Helyettem pár másodperc elteltével megteszi ő és kifejezéstelen arccal néz rám. Sosem volt szívbajos az biztos. A szívem kalapálni kezd s ahelyett, hogy kérdőre vonnám felkelek és leteszem a fagylaltos dobozt az íróasztalomra benne a két kanállal. Szemével végigköveti mozdulataimat, majd ő is felkel az ágyról, láthatóan arra vár, hogy lereagáljam a cselekedetét. A visszafogottsága elszállni tűnik és tesz egy lépést felém. Mégis mi történik? Megállok előtte, arcát fürkészem, hátha le tudok róla olvasni valamit, de képtelen vagyok rá. Össze vagyok zavarodva. Úgy érzem az életem fenekestül felfordult. Mi lenne a helyes cselekedet? Nem akarok még egy barátot  az egyetlen igaz barátomat  elveszíteni.
- Minji  halkan ejti ki a nevemet. Ajkaira pillantok. Nem harapja be őket, ami azt jelenti nincs zavarban, sőt, kimondottan magabiztosságot sugall, ami engem is felerősít.
Újból beszédre nyitja száját, s mielőtt ismét megszólalhatna odalépek hozzá és nemes egyszerűséggel megcsókolom, melyet azonnal viszonoz.
Valójában fogalmam sincs mi is történik éppen, csak megélem. Azt azonban megértettem miről beszélt nekem az imént. Nem meleg, mert engem kedvel. Ez az, amit mindig is szerettem volna elkerülni és ezt ő is jól tudja. Bár lehet, hogy az egész az én hibám, mert én hangoztattam neki állandóan, hogy ha nem a saját neméhez vonzódna akkor valószínűleg nem tudnék neki ellenállni. Sikeresen meg is ragadta a lehetőséget, én pedig csak megerősítettem. Lehet, hogy pont erre van most szükségem, hogy az egész Hara, Yixing dolgon túl tegyem magam.
Gondolataimba merülve fel sem tűnt, hogy már az ágyon fekve csókolózunk, s egymás ruháitól is kezdünk szépen lassan megválni. Vajon miért érzem magam ennyire izgatottnak? Mintha csak egy régi vágyam teljesülne be éppen. Ideje kikapcsolni az agyadat Minji. 

A plafont bámulom üres fejjel, takarómat mellem előtt gyűrögetem s bal oldalamról érzem Sehun égető tekintetét az arcomon. Felé hajtom a fejem s hunyorogni kezdek. Szerintem még mindig arra vár, hogy mondjak valamit, mert azóta sem szólaltam meg. Sóhajtok egyet és ismét a mennyezetet pásztázom.
- Mi volt ez?  kérdem.
- Nem tudom  érkezik a válasz.  Legalábbis a te részedről nem tudom. Én megmutattam neked, hogyan érzek.
- Az sem zavarna, ha azt mondanám hiba volt?  felülök az ágyon és felszedem a ruháimat a földről, majd öltözni kezdek.
- Mondhatod, de akkor nem tetted volna meg  hanglejtéséből érzem, hogy vigyorog.  Ha szeretnéd elmegyek, hagyom, hogy átgondold  azzal feltápászkodik és hozzám hasonlóan felkapja ruháit.
- Túl jól ismersz  vallom be, közben magamra öltöm utolsó ruhadarabomat is.  Nem nagyon megy most a gondolkodás, szóval maradj csak, én elmegyek letusolni  mosolygok rá, ezt követően a fürdő felé veszem az irányt.
A szobám ajtajához érve mocorgást hallok a túlsó oldalról, hátranézek, hogy Sehun felöltözött-e már, s mikor meggyőződök róla, hogy igen, egy határozott mozdulattal kinyitom az ajtót. Anyukám éppen, hogy nem esik be azon.
- Omma?  kiáltok fel meglepetten.  Mégis mióta állsz itt?
- Oh, éppen csak most jöttem  feleli zavartan.  Szia Sehun!  köszön oda a fiúnak, aki egy enyhe meghajlással viszonozza.  Lejönnél egy percre Minji? Volna itt valami, amit meg kéne beszélnünk.  Összeráncolt szemöldökkel követem le a a földszintre, már előre félek mégis mit akarnak velem megbeszélni.
Ahogy a lépcső aljára érek, a bejárat felé pillantok s úgy érzem szeretném, ha most azonnal elnyelne a föld. Yixing áll velem szemben kissé meggyötört arccal.
- Hazafele összetalálkoztunk, és valami váratlan gáz szivárgás történt a lakásán, nem szerettük volna, ha hotelbe menne, mikor nálunk üresen áll egy szoba  ecseteli anyukám a történteket.  Pár napot itt fog tölteni Lay, kérlek ne kellemetlenkedj.
- Tessék? Hogy én ne kellemetlenkedjek?  csattanok fel, de azonnal le is nyugtatom magam. Nem szeretnék több feszültséget mára.  Rendben, azt csináltok, amit szeretnétek. Én nem leszek láb alatt  azzal hátat fordítok és visszabattyogok az emeletre, bevonulok a szobámba, majd felvázolom a helyzetet Sehunnak.
- Ez szívás  könyveli el.  Sajnálom Minji. Nem akartalak még én is kétségek közé ejteni.
- Ugyan már  huppanok ágyamra.  Nem a te hibád. Egyszerűen csak nehéz feldolgoznom, ami ma történt. Kicsit sok volt az esemény...  vetek rá egy alulról felfelé pillantást.
- Tényleg sajnálom, rosszkor időzítettem  sóhajtja.
- Azzal volt a legkisebb problémám, hisz tudod mit mondtam neked mindig  nevetek.
- Na igen  mosolyog.  Figyelj  közelebb lép és megfogja a kezemet.  Én nem várok el tőled semmit, és nem is fogok rád erőltetni olyat, amit nem szeretnél. Mindig itt leszek neked, mint a barátod, és ha többre vágysz, csak szólj  kacsint rám, mire ismét felkacagok.  Tudod, hogy sose voltam a tartós párkapcsolatok mestere, de már nem tudtam magamban tartani az érzéseimet.
- Nem haragszom, és köszönöm!  azzal megölelem. Határozottan látszik rajta, hogy ismét kiegyensúlyozott lett. Irigylem azért, hogy ennyire lazán tudja kezelni a dolgokat. Bár nem értem miért nem mondta el korábban, hisz tudta, hogy tudom valami nem oké vele. Talán csak meg akart bizonyosodni a saját érzéseiről. Nekem is meg kéne velük beszélnem a dolgokat, de jelenleg nem érzek többet Sehun iránt. Baromi helyes és vagány srác, mindig is az volt és gyanítom az is marad. Nem szeretem se jobban se kevésbé, mint eddig. Annyiban változott a dolog, hogy lefeküdtünk, de ahogy ő is említette, ettől függetlenül ugyanolyan jó barátok maradunk, a többi meg majd alakul.

Zuhanyzás közben ismét feljött bennem a csalódottság érzete Haraval kapcsolatban. Még mindig nem tudom felfogni, hogy mégis miért viselkedik így. Lehetünk még barátok vajon? Ha Sehunnal ezek után is megy, akkor Haraval is mennie kéne, nem? Bár igaz, teljesen más dolog, na meg más egyéniség a kettő. Aigoo. Miért fogadtam el azt a hülyeséget? Akkor most Yixing miatt sem érezném magam kellemetlenül. Sehunnal pedig akár egy párt is alkothatnánk! Anya nagyon boldog lenne. 
Önfeledt kuncogással szállok ki a zuhany alól, nem törődve azzal, hogy a lábam még csurom víz, s ahogy a törölközőmért indulok talpam megcsúszik a szintén nedves csempén. Egyensúlyomat elveszítve hadonászok a levegőben, hogy visszanyerjem azt, közben próbálok a törölközőmért kapni, de lábaim előrébb tartanak, s ahelyett, hogy belekapaszkodnék az anyagba, csak lerántom a tartóról, és fenekemmel a földre csattanok, eme cselekedetet pedig egy, a torkomból akaratlanul is feltörő jajgató kiáltás kísér. Felkapom a fejemet s Sehunt pillantom meg a fürdőszobaajtóban, mögötte pedig Yixing néz le rám tágra nyílit szemekkel, ezzel pedig tökéletes kilátást nyer ő is meztelen testemre, mivel a törölközőmnek sikerült pont mellettem landolnia. Gyorsan magam elé is kapom és lehunyom szemeimet. Aish. Ennél jobb nem is lehetne ez a nap. 

Ötödik fejezet

Gondolatban valahol a galaxis közepén lebegek céltalanul, s lábaimat csak a megszokás vezérli egészen az osztálytermünkig, ahol automatikusan huppanok le Sehun mellé a székre. Teljesen elveszettnek érzem magam a semmiben. Nincsenek gondolataim, se érzéseim jelenleg, mint akiből kiöltek minden életet. Barátaim köszönésére csak egy hümmögéssel válaszolok, amiből remélhetőleg leszűrik a jelenlegi állapotom, és nem zargatnak. Fejemet az asztallapra hajtom, kezeimet pedig lelógatom magam mellett. Sehun felsóhajt, amiből már tudom, hogy sikerült levonnia a következtetéseimet, és valószínűleg azzal is tisztában van, hogy mi nyomaszt ennyire  az előző esti beszélgetésünkre visszagondolva. Erről eszembe jut, hogy elég furcsán viselkedett, most viszont ennek semmi nyomát nem mutatja  na meg aztán épp ahhoz van a legkevésbé kedvem, hogy faggassam.
Látványos szenvedésemből két pár cipő zökkent ki, amit a pad alól pillantok meg a másik oldalt. A lábbelihez természetesen hang is tartozik, ami a napokban nem csak, hogy ismerős a számomra, de túl gyakran is hallom.
- Lee kisasszony  szólít meg kedvesen Zhang tanár úr.  Beszélhetnénk egy pár szót?  Nagyot sóhajtok, majd unottan felnézek rá.
- Mindjárt kezdődik az óra  bököm oda közömbösen, majd homlokomat nagyot koppintva vissza veszem előző pozíciómat.
- Velem van az első órájuk, pár perc késést megengedhetek magamnak  mondja ezt a mindig pontban érkező Zhang Yixing.
- Nem. Akarok. Beszélgetni  suttogom szaggatva.
- Ez esetben a szüleiddel is beszélhetek arról, miért is romlanak a jegyeid a napokban, és, hogy miért is nem fog menni a mai biológia dolgozat sem...  ecseteli megállás nélkül az osztályterem kellős középen. Észbe kapok, mi lesz ebből, hogyha folytatja, így felpattanok és kisietek a teremből. Már így is elég kínos lehetett ez a szituáció a bent tartózkodók számára, ami mindeddig fel se tűnt.  Kövess az irodámba  tekint rám féloldalasan Yixing, amint elhalad mellettem.
- Miért is akar  velem beszélni?  szaladok utána.  Úgy tudtam mindent lezártunk...
- Halkabban  fordul hátra figyelmeztetően felemelve mutatóujját, miközben az irodájához érünk.
- Nem tök mindegy?  vonom meg a vállam.  Az osztályteremben is elég kellemetlen volt a hangulat, nem gondolja?  sóhajtok a kis helyiségbe menet.
- Amiről most fogunk beszélni az még kínosabb lesz  sóhajt egyet s helyet foglal a székében. Erre megdöbbenek és immár érdeklődve fürkésztem komoly tekintetét.  Miért szeretnél velem annyira lefeküdni?
- Huh?  A kérdésére még jobban megfeszülök.
- Tényleg fogadtál valakivel?  Azt hittem ennél mélyebbre nem tudok süllyedni, de úgy látszik, hogy mégis.
- Várjunk csak honnan... Maga kihallgatta a beszélgetésünket Sehunnal?  Ekkor kapok észhez, hogy nem csak a képzeletem játszott velem a múlt este a játszótéren.
- Nincs okod a felháborodásra, a szüleid aggódtak érted, ezért megkértek, hogy nézzek rád, és pont elkaptam ezt az aprócska kis részletet  könnyedén és higgadtan ejti ki a szavakat a száján. Hirtelen azt se tudom, hogy kiabáljak, amiért lekövetett, sírjak azért, mert ekkora idióta vagyok, vagy nevessek azon, hogy a szüleim ennyire nem bíznak bennem.  Teljesen megőrültél Minji?
- Én... nem...  végül az összekuszálódott érzéseim egyszerre törnek ki belőlem és először csak a könnyeim kezdenek potyogni, majd elvigyorodom s végül ez a két cselekedetem keserves sírós nevetésbe megy át.  Nem értheti ezt...  nyögöm ki végül és az ajtó felé sietek, de Yixing reflexei jobbak, mint amire számítanék, és az utolsó pillanatban elkap és magával szembe fordít.
- Nyugodj meg Minji  mélyen a szemembe néz, majd az íróasztala előtt heverő székek egyikéhez vezet és leültet.  Azért hívtalak ide, hogy megbeszéljük.
- De nincs mit megbeszélni...  lehelem erőtlenül.
- Dehogyis nincs  leül az asztalra pont velem szemben.  Magyarázd el és majd talán megértem.
- Én... én nem vagyok ilyen  valamilyen oknál fogva akaratomon kívül is dőlni kezdenek belőlem a szavak.  Sose voltam... Nem az vagyok, akit itt az iskolában, vagy otthon négyszemközt látott. Kicsit sem...  felnézek rá, mélyen íriszeibe pillantok, amelyekből nehéz lenne bármit is kiolvasni.  Tudja milyen érzés az, amikor az ember a legjobb barátnője miatt elnyomva érzi magát évekig? Olyan, hogy, amikor adódik egy lehetőség, hogy ezt leküzdje, bármit képes megtenni.
- Erre akkor sem ez lett volna a legjobb megoldás... Tisztában vagy vele, hogy ennek milyen következményei lehetnének?  felvonja szemöldökét, kérdésére én is hasonlóképp reagálok.  Ne érts félre... én sosem lennék együtt egy veled egykorú lánnyal, főleg nem egy diákommal. Csak úgy egyáltalán...
- Tudom, de senkinek sem kellett volna megtudnia...  sütöm le a tekintetem.
- Csak Sehunnak és Haranak. Mennyire bízol meg a barátnődben?  veti fel komoly hangnemben.
- Nem tudom...  szavaim igazak tényleg nem tudom, hogy mennyire bízhatok Haraban. Az is lehet, hogy egyből szétkürtölte volna mindenkinek, abból pedig nagy baj lehetett volna.
- Ez elég is válasznak  húzza ki magát.  Jobb lenne, ha más barátok után néznél. Csak ennyit tudok mondani  zárja rövidre.
Némán ülök magam elé bámulva. Yixingnek igaza van, mindenben. Eddig bele se gondoltam, hogy mi lett volna, ha ez tényleg megtörténik és Hara esetleg szétkürtöli, hogy lejárasson, Őt pedig bajba keverje.
- Mindenesetre, örülök neki, hogy elmondtad az igazat, és annak is, hogy nem vagy belém zúgva  sóhajt fel megkönnyebbülten.  A szüleidre nézve... az elég kellemetlen lett volna  mosolyog, mire felkapom a fejem.
Hogy mi? Belezúgva? Komolya azt hitte, hogy...
- Várjunk  nézek fel rá.  Komolyan azt hitte, hogy beleszerettem magába?  kuncogásomat nem tudom leplezni, amire láthatólag zavarba jött.  Ezek szerint ez gyakran előfordulhatott már, vagy csak nagyon sok nő ügye volt, hogy ezt ennyire természetesnek vette  folytatom a kuncogást, ugyanis ez számomra eddig a pontig teljesen abszurd volt, hogy így érezzek iránta. Azonban ebben a pillanatban a szívem ismételten dübögni kezd és oda is kapok felé.
- Tényleg?  egyszerre zavart és sejtető a hanglejtése.  Ez esetben, sajnálom, hogy ezt feltételeztem  zárja le könnyedén.
- Akkor...  nézek rá kérdőn  vissza megyünk órára... vagy?
- Oh, persze  pattan fel hirtelen, majd körbenéz és megindul az ajtó felé.  Ja, és még valami  hirtelenjében megtorpan előttem, én pedig majdnem felcsattanok hátára.  Bocsánat... öhm, kezdjünk tiszta lappal?!  nyújtja felém kezét, mire elmosolyodok, bólintok egyet és kezet rázok vele. Ő is rám mosolyog, majd visszaindulunk az osztályterembe.
Belépve a diákok  barátaimon kívül  szerencsére nem figyelnek fel ránk, csak akkor kapják fel a fejüket, mikor Zhang tanár úr levágja a könyvét íróasztalára, és megköszörüli a torkát.
Kifejezéstelen arccal huppanok le székembe Sehun mellé, aki hozzám hasonló arckifejezéssel szeme sarkából rám pillant, majd kinyitja füzetét és belemélyed. Ismét nem tudom mire véljem ezt a viselkedését, semmi kíváncsiskodás, kérdő pillantások, mintha meg lenne sértődve.
Elmélkedésem közben Hara kuncogva hátradob egy kis cetlit az orrom elé. Ránézek tanár urunkra, hogy vajon észre vette-e, és lám, persze, hogy magyarázás közben is bámul. Oldalra fordítom tekintetem, Sehun szeme sarkából figyeli mi áll a papírdarabon. Szét is nyitom gyorsan, s mikor elolvasom a rajta szereplő írást, gyorsan összegyűröm és erősen a markomban szorítom. Először Yixingre nézek félve, aki ebből láthatóan leszűrte miféle felirat is állhat a kis cetlin, majd barátomra tekintek, aki vélhetőleg kissé feszülten felhúzza szemöldökét és sóhajt egy nagyot. Ezt követően széthajtogatom a mini galacsint és újra elolvasom az írást. ,,Na megvolt a tancár bácsi?"  Mérgemben még apróbb darabokra tépkedem és beleszórom a tolltartómba. Hara ekkor hangosan kuncog egyet, mire megforgatom szemeimet és realizálódik bennem, hogy el kell mondanom neki, hogy feladom a fogadást.
Az óra végezetével fénysebességgel pakolom össze a holmim és sietek ki a teremből, hogy még véletlenül se tudjon, és ne is akarjon senki se hozzám szólni, se megállítani. Utam az iskola hátsó udvarának egyik legeldugottabb részéhez vezet, ahol a sövényes kerítés mellett leguggolok és térdeimre temetem arcom. Mély gondolkodásba kezdek mégis mitévő legyek, ám nem jutok sokra, mert akármit is választok, még ha helyesen is döntök, akkor is sérülni fogok, legalábbis ha Haran múlik.
Gondolatmenetemből egy vállérintés zökkent ki, melyre felrezzenek, reménykedve, hogy nem Yixing talált rám. Ám mikor felnézve megpillantom Sehun együtt érző mosolyát, felpattanok és a karjaiba temetem magam. Szorosan átölel, mire a könnyeim kiszökni készülnek, de nem engedek utat nekik.
- Mond el neki Minji  simogatja meg hajamat, mire elhúzódok tőle és nemlegesen rázni kezdem a fejem.  Szeretnéd, hogy én beszéljek vele? Talán meg tudom győzni, hogy hülyeség ez az egész.
- Mióta nem támogatod a fogadást? Eddig te is ugyan úgy biztattál és szívattál miatta...  kérdezem.
- Mióta látom, hogy kezdesz összetörni miatta  vágja rá. Mielőtt bármit is mondhatnék folytatja.  Te nem ilyen vagy. Nem is az a vidám, bolondos lány vagy mióta tart ez az egész. Mond el neki, ha nem érti meg, hát akkor ez van, nem kell velünk lógnia többet. Előtte is jól megvoltunk nélküle  mosolyodik el.
- Ez igaz  kuncogok, visszagondolva azokra az időkre, amikor tényleg csak egymásnak voltunk.
Meghittnek nevezhető pillanatunkat Hara krákogása zavarja meg, melyet taps kísér. Bosszankodva összeszorítom szemeimet és felé fordulok.
- Szóval feladod?  nevet Hara.  Mi történt? Elszállt a bátorságod?
- Nem fogok hülyét csinálni magamból, és nem teszem tönkre egy ember karrierjét sem!  förmedek rá.  Elegem van a gyerekességedből... Hogy azt hiszed nekünk állandóan versenyeznünk kell, csakhogy bebizonyítsd magadnak, jobb vagy nálam. Viszont, ameddig ilyeneket csinálsz el kell szomorítsalak, semmivel sem vagy több egyikünknél sem – jelentem ki csöppet félve, határozottságot tettetve. 
- Így gondolod?  vonja fel szemöldökét, egy mosoly kíséretében.  Megteszem akkor én. Csak, hogy lásd, igen is jobb vagyok nálad, és a kis szerelmedet is el tudom csábítani, ha akarom, amire te nem vagy képes  ekkor Sehunra pillant.  Összeilletek, ugyan olyan szerencsétlenek vagytok mindketten.  Mondatára elképedek és kíváncsian nézek barátomra, aki zavarba jötten ácsorog mellettem. Azonban azt nem hagyhatom, hogy Hara is elkezdje ezt az egészet, mert abból már tényleg baj lehet.
- Nem fog menni, mert tudja  állítom meg a menni készülő lányt.
- Hogy?  fordul vissza.
- Tudja, hogy fogadtunk. Tegnap meghallotta, hogy erről beszélgetek Sehunnal  vallom be neki.
- Te tényleg ennyire ostoba vagy?  csattan fel.  Vagy ez most csak kamu, hogy én ne próbálkozzak?  elmélkedik hangosan.
- Nem, nem kamu  Yixing szólal meg a háta mögül, mire Hara lesápadva, elképedt arccal, lassan megfordul és szembe találja magát Zhang tanár úrral.  Jobb, ha tudod, neked és Minjinek sincs semmi esélye, és ha ezt tovább folytatjátok, akkor szólnom kell az igazgatónak. És a szüleiteknek  utolsó mondatánál rám vezeti tekintetét.
- Vége a barátságunknak  fordul felénk Hara, majd felháborodva elviharzik. Van egy olyan érzésem, hogy ezzel még nincs vége, nem úgy ismerem, mint, aki egyhamar feladja.
- Örülök, hogy végre nemet mondtál neki  böki oda nekem Yixing.  Sehun dicséretre méltó, hogy Min... Lee kisasszony mellett állsz. De az ilyen játékokat, vagy nevezzétek bárminek, jobb, ha egy életre elfelejtitek, mert nem csak most, de később is nagy bajba keverhet titeket és másokat is  azzal sarkon fordul és indulni készül.
- Köszönöm! Zhang tanár úr...   szólok utána, válaszul pedig egy bólintást kapok, majd elsétál. – Minji ezzel nem zárta le... biztos vagyok benne   súgom oda Sehunnak, aki egyetértően bólogat.  Aludj ma nálam  kérlelem.  Nem akarok egyedül lenni.
- Oh... persze... jó  habozva ejti ki belegyező szavait, de a jelenlegi helyzetben már fel sem veszem a furcsaságát. Az utóbbi napokban minden, és mindenki megbolondulni látszik.
A tanítás hátralevő részében Hara nagy ívben került minket azonban nem nézett teljesen levegőnek, mert néha-néha ránk vetett egy-egy megvető pillantást. Bár még mindig nem értem miért van ezen ennyire felháborodva, és mégis miért akar ennyire bizonyítani. Vajon mit vétettem ellene?