Harmadik fejezet

Lomhán lépek be a bejárati ajtónkon, ezt követően hanyagul lököm le lábamról a cipőmet s bújok bele az itthoni papucsomba. Kabátomat felakasztom a ruhafogasra, ám az leesik, így fájdalmas nyögések közepette lehajolok érte, felveszem, majd jól rányomom az kampóra az akasztófület, hogy biztosan ottmaradjon. Előregörnyedve indulok meg a konyha felé ahonnan édesanyám kétségbeesett hangját hallom.

- Szegény Lay, nem elég, hogy ennyit dolgozik, most, hogy megnyitotta a galériáját, még azok a fránya lányok is zaklatják – sóhajtozik a fejét fogva, én pedig csak a szemöldökömet ráncolva állok meg a boltívnél. 

- Ki az a Lay? – teszem fel a kérdésemet, ugyanis a zsémbelődéséből ez az egyetlen dolog, ami kicsit is elragadta a figyelmem. Ijedtségében megugrik, majd felém fordul.

- Minji, ne hozd anyádra a szívbajt – hallom meg végül édesapám hangját magam mögül, amint utat kér, hogy bemehessen a konyhába. Félreállok, majd ismét felteszem a kérdésem.

- Ó, Mini, nem kell neked mindenről tudnod! – legyint le anya mogorván, mire csak sóhajtok egyet és összefonom karomat a mellem előtt, tudatva vele, hogy addig nem tágítok, amíg válaszra nem méltat. – Aigoo, te lány! Olyan vagy, mint az apád! – jegyzi meg cinikusan. – Lay az a férfi, aki segített apádnak. Ennyit kell tudnod, a többi nem lényeges.

- Értem – bólogatok, majd mikor indulnék, akkor tudatosul bennem utolsó mondata, így visszafordulok. – Miért nem találkozhatok vele, és miért nem tudhatok róla semmit? – bombázom szüleimet, azonban úgy látszik nem igazán örülnek neki. Édesapám köhögni kezd, majd megköszörüli torkát és beszédre nyitja száját, anya viszont leinti.

- A múltkor már elmondtuk. Túl fiatal és túlságosan is jóképű – ecseteli álmélkodva. – De mivel ő már egy felnőtt férfi, és felnőtt – hangsúlyozza figyelmeztetően – nőre van szüksége, ezért nem ismerheted meg, mert félő, hogy a túlbuzgó kis tiniszíveddel megnehezítenéd az Ő és a saját életedet is – a monológja végére odabiggyeszt egy elégedett mosolyt.

- Ettől igazán nem kéne tartanotok, nem vagyok oda az idősebb férfiakért, még ha jól is néznek ki – sóhajtok fel flegmatikusan, végül eszembe jut miféle küldetésen is veszek részt, ami nagyban cáfolja az előbbi állításaimat, de a szüleimnek erről nem kell tudniuk.

- Nem baj, Mini, így a legjobb – zárja le a témát végül édesapám. – De, várjunk csak, hol van az egyenruhád és kié ez a póló? – mér végig, mire elkerekednek a szemeim.

- Öhm. Valaki rám öntötte ma az ebédjét így a tesipólómba kellett hazajönnöm – közlöm bizonytalanul, attól félve, hogy nem hiszik el.

- Hát, ha ilyen szép tisztán tartod a tesicuccod, akkor gratulálok! – nevet anya, végül hátat fordítok és felbattyogok a szobámba, ahol ledobom táskámat a sarokba és elvetődök az ágyamon.

Nem hiszem el, hogy Yixing tényleg nem szereti a fiatal lányokat... Minden férfi kapós erre, ő meg rám se hederít. Nem vagyok elég csinos? – düllednek ki szemeim, mire egyből felpattanok és a szekrényemen lévő hatalmas tükör elé állok. Forgolódva szemlélgetem magam, végül tekintetem megakad a melleimen és egyből markomba fogom őket. Veletek lehet a baj. Túl kicsik vagytok. Hiába nyomkodom felfelé, még így sem változik semmi. Előkapok az éjjeliszekrényemről pár zsebkendőt és beletuszkolom őket a melltartómba, hogy egy kicsit megemeljék nőiességeimet, azonban még így sem látok változást. Egy kis gondolkodás után az alsóneműs fiókomba kezdek turkálni, hogy kivegyem a szivacsot egy másik melltartómból. Amint ezzel megvagyok, belehelyezem a mostaniba, és így, dupla szivaccsal már szemmel láthatóan nagyobbak lettek kebleim. Egy elégedett vigyor kíséretében kiveszem őket – mivel nem valami kényelmesek – és visszadugom a fiókba, készenlétbe. Így már biztos nem fog tudni ellenállni! De mégis hol próbálkozzak be? Lehet, hogy mégis csak a korrepetálás lenne a legjobb megoldás...

Másnap reggel büszkén és céltudatosan vonulok végig a folyosókon, egészen Yixing irodájáig. A kopogással ezúttal nem akad problémám, elvégre is csak egy beszélgetésre jöttem. El kell vele hitetnem, hogy lemondtam a meghódításáról – legalább is a korrepetálásig. Nyílik is az ajtó, a tanár uram pedig meglepett arccal pillant rám. Egyáltalán nem mutatkoznak rajta a fáradtság jelei, pedig még nagyon korán van, ő pedig valószínűleg sokáig van fent esténként a javítandó dolgozatok miatt.

- Minji, minek köszönhetem a látogatásod? Gyere be, feltéve, hogy nem próbálod meg rám vetni magad – mosolyog, amit egyből viszonozok, és invitálásának eleget téve bemegyek.

- Korrepetálás miatt szeretnék beszélni önnel – közlöm magabiztosan. – Úgy döntöttem, hogy a biológiát választom a plusz érettségi tangyárnak, azonban ehhez szükségem lenne magára, hogy jól sikerüljön – ezzel tulajdonképpen nem hazudok sokat, mivel tényleg ezt a tantárgyat választottam, azonban a jegyeim igen csak jók, és különösebben nem is megy rosszul a biológia. – Lehetséges ez?

- Oh – ül le a székébe. – Foglalj helyet kérlek – utasít kedvesen, ezt követően pedig leülök vele szembe, az asztalának másik oldalára. – Nem tudom, hogy ez egy új módszered arra, hogy elcsábíts, vagy komolyan gondolod. 

- Zhang sunsengnim, nem kell mindent félre értenie. Megértettem amit tegnap mondott, a tanulást pedig komolyan veszem – közlöm a lehető leghitelesebben.

- Ennek örülök. A mai délutánom szabad, ha megfelel, akkor nálad fog zajlani a korrepetálás. A diákok általában magabiztosabbak az otthonukban, mint egy idegen helyen, bár ahogy észrevettem te bárhol képes vagy bevetni magad – nevet fel harsányan, mire gúnyosan elmosolyodok. – Nyolcadik órában végzek ma, utána, ha nincs több órád, az irodám előtt várj meg és elmegyünk hozzád.

- Rendben, de nem lesz baj, ha mások látnak beszállni az autójába? – érdeklődöm, mivel nem szeretném ha bármiféle pletyka kezdene el keringeni az iskolában kettőnkről. 

- Nos, a tanári parkoló az iskola azon területén van ahová nem léphetnek diákok, és nem is látnak rá sehogy. A tanárok pedig tisztában vannak vele, hogy vagyok olyan kedves, hogy elszállítom a diákokat a korrepetálás helyszínére – mosolyog elégedetten. Megértésemet bólogatással fejezem ki. – Akkor délután találkozunk. – Biccentek egyet, azzal felállok és az ajtó irányába indulok, azonban hirtelen megtorpanok és megfordulok.
- Oh, majd elfelejtettem – turkálni kezdek a táskámban, végül előhúzom a tanár úr felsőét, amit kölcsönadott. – Köszönöm a pólót. Ne aggódjon, kimostam – átadom neki, amit egy mosollyal fogad, végül elhagyom az irodát.
Eltipegek az osztálytermünkig ahol Sehun és Hara nagyban susmognak a padunknál. Odasétálok hozzájuk, majd leülök a helyemre.
- Na mi újság Mini? – vigyorog rám barátom, mint valami idióta. – Hol voltál eddig? Csak nem megint Zhang sunsengnim irodájában jártál? – húzogatja szemöldökét, közben beharapja ajkát, amivel állandóan sikerül zavarba hoznia.
- De, igen. Csak most kicsit más ügyben, ugyanis taktikát váltottam, legalábbis ma estig – ecsetelem.
- Mégpedig? – néz rám tágra nyílt szemekkel barátnőm, várva, hogy folytassam.
- Ma korrepetálni fog engem, méghozzá nálunk, mert jobban szereti, ha a diákoknál zajlik. És itt jön képbe a kis tervem. A tanulás közben kicsit rányomulok, de csak finoman, és akkor, puff – imitálom a hangot. – Biztos, hogy nem fog tudni ellenállni. Főleg, ha őket is bevetem – lebegtetem meg melleimet.
- Omo, mikor lettek ezek ilyen nagyok? – döbben le Sehun, akár csak Hara és én erre a kérdésére. Nagyokat pislogva vetjük rá tekintetünket, mire szemmel láthatóan elpirul. – Mármint... eddig, nem voltak ilyen nagyok, mit csináltál velük? – Ebből már sehogy se jössz ki jól Mr.Gay Sehun.
- Dupla szivacs – suttogom, hogy csak ők ketten hallják. – Örülök, hogy észrevetted – vigyorgok barátomra, mire arcára erőltet egy mosolyt. A kínos pillanatot a csengőszó töri meg, melynek hatására mindenki kapkodva ül le a helyére.

Délután a nyolcadik óra végezetével elindulok Yixing irodája felé, majd bekopogok jelezve, hogy itt vagyok, és várok, hogy kijöjjön. Pár perc múlva nyílik is az ajtó, a tanár úr táskájával a kezében lép ki rajta, majd bekulcsolja azt, és végül követve őt, célba vesszük a tanári parkolót. Valóban nem látok diákokat a közelben és ez megnyugtat.
Zhang tanár úr végül megállapodik egy ezüst, kétajtós Hyundai mellett. Ameddig előkeresi a kulcsát és kinyitja az autót, én addig jobban szemügyre veszem. Egy karcolás sincs rajta és olyan tiszta, mintha csak most hozta volna a szalonból. Ez a férfi hihetetlenül igényes, ez tetszik. Végül csendben beszállunk a járműbe és indulunk is.
- Szóval, elárulod merre laksz, vagy magam találjam ki? – teszi fel a kérdést jókedvűen mikor az iskola elé érünk.
- Oh – ekkor döbbenek rá, hogy tegnap hazudtam neki a valódi lakhelyemről, így most egy kínos vigyor kíséretében pillantok rá és vallom be az igazat. – Valójában a kávézótól három utcányira.
- Szóval tegnap nem mondtál igazat – feleli halkan, majd elindul. – Akkor direkt öntetted le magad? – nevet fel harsányan.
- Nem, az tényleg véletlen volt – hazudok ismét. Nem számít mennyit teszem, mert amint elérem amit akarok, békén hagyom és tényleg csak tanár-diák kapcsolat lesz köztünk.
Itt meg is szakad a párbeszéd és az út további részében már nem is szólunk egymáshoz, csak amikor beérünk az utcánkba.
- A negyedik ház balra – mutatok felé, majd Yixingre nézek, aki elég érdekes arckifejezéssel mered az épületre.
- Itt laksz? – fordul felém sejtető pillantással, miután leparkol a kapu előtt.
- Öhm, igen, vagy talán nem hiszi el? – kérdezek vissza flegmatikusan, mert nem igazán értem a viselkedését, majd kiszállok az autóból és elindulok a bejárat felé.
Yixing is csatlakozik hozzám, majd együtt lépünk az ajtó elé, ami magától nyílik ki, mikor megfogom a kilincset. Apa nyitja ki belülről és mikor felnéz ledöbbent arccal pillant a tanár uramra. Felnézek az említettre, aki édesapámhoz hasonló tekintettel néz vissza a férfira.
- Ismeritek egymást? – kérdezem végül, közben utat törve magamnak belépek a lakásba és levetem a cipőmet.
- Nem – jön a válasz apámtól. – Ki ez a férfi Mini? – áll arrébb, hogy Yixing is be tudjon jönni.
- Ő a biológia tanárom Zhang Yixing, és ma korrepetálni fog, hogy biztosan jól sikerüljön az érettségim – közlöm magabiztosan.
- Üdvözlöm Lee Úr! – ráznak kezet, ezt követően pedig elindulok a konyhába, hogy anyának is bemutassam, aki mikor meglátja a férfit, apához hasonlóan reagál. Végezetül ők is bemutatkoznak egymásnak.
- Elfogad egy kávét esetleg? – kérdezi anyukám kissé zavarba jötten. – Mini, menj fel és dobd le a cuccod, ameddig mi egy kicsit elbeszélgetünk – közli egy mosoly kíséretében.
Úgy teszek, ahogy anya kérte, felmegyek az emeletre. Nem is jött rosszul, hogy előre küldött, mert ahogy elnézem a szobámat, elég nagy a kupleráj. Gyorsan betuszkolom a szétdobált ruhákat a szekrényembe, megigazítom az ágyat – bár úgyis nemsokára szét fogjuk szedni – és végül ellenőrzöm magamat a tükörben, majd jó kislányhoz méltóan előveszem a tanszereimet. Kinézek, hogy nem-e jön még Yixing, majd gyorsan írok egy "Akció indul" üzenetet barátaimnak, ezt követően pedig leülök az ágyamra és várok, tanár uram azonban nem szándékozik jönni, így halkan elindulok lefelé.
- Lay, sajnálom, hogy nem szóltunk a lányunkról, de őszintén szólva féltünk tőle – hallom anya hangját a konyhából. Lay? Ki az a... Yixing? Amint a felismerés eljut az agyamig, betoppanok a kis helyiségbe.
- Lay? – nézek körbe hármójukon. Mindenki döbbenten néz rám, főleg édesanyám. – Szóval ő Lay? A titokzatos férfi, akiről nem tudhatok semmit. De ahogy elnézem az érzés kölcsönös – nézek az említettre morcosan.
- Mini – lép mellém édesapám, közben átkarolja a vállamat, de én elhúzódok tőle. – Nem tudtuk, hogy Yixing a tanárod, bár említette, hogy tanít, csak azt nem melyik iskolában. Azt hittük édesanyáddal, hogy el tudunk titkolni titeket egymás elől, mert féltünk, hogy bajt okoznátok a másiknak. De hát, a titkok nem maradnak azok sokáig – sóhajt fel.
- Már megmondtam, hogy nem kell félnetek, én nem nyomulnék rá a... – ahogy Yixingre nézek el áll a szavam. Összeráncolt szemöldökkel bámul rám, miszerint tudja, hogy a szüleim mit sem tudnak a kis akciómról. – Szóval na, tudjátok! – rázom meg a fejem.
- Tényleg nem kellett volna aggónotok, nem engedném Minjinek, hogy bármivel is próbálkozzon, nem szeretem a fiatal lányokat és ezt ő is tudja – célozgat kedvesen, mire megköszörülöm a torkomat.
- Na, jó, most, hogy már mindenki tud mindenkiről, el is kezdhetnénk a tanulást, elvégre Zhang tanár úr azért jött át! – szólok rá figyelmeztetően, mielőtt még belemenne a kis családi csevejbe.
- Igaz is, ha végeztetek akkor itt is maradhatnál vacsorára, hiszen apa épp a boltba indult – csattan fel anya vidáman. Úgy viselkedik, mintha Yixing az eddig eltitkolt gyereke lenne, aki végre a családjával lehet.
- Még meggondolom, köszönöm – mosolyog, majd leteszi a kávés csészéjét és a nyomomba indul. Amint felérünk a szobámba, becsukom magunk mögött az ajtót, Yixing pedig körbenéz és végül felém fordul. – A szüleid nem is tudják miben mesterkedsz velem kapcsolatban?
- Ebbe ne is menjünk bele, de köszönöm, hogy nem mondtad el nekik! – foglalok helyet az íróasztalom székében, majd megpaskolom a helyet a mellettem lévő ágyamon.
Amint leül, el is kezdjük a tanulást. Tényleg a segítségemre van és, ha nem lenne ez a hülye feladat, amibe belementem, nem másznék rá, de muszáj. Viszont így, hogy jóban van a szüleimmel, még kockázatosabb lett az egész, viszont nagyobb az esély rá, hogy egyszer majd megbocsájt.
Fél óra tanulás után kezdem elveszíteni a koncentrációs képességemet, mert egyre csak arra fókuszálok, hogy is csináljam. Yixing is észreveszi, hogy valami nem stimmel és szóvá is teszi.
- Min töröd a fejed? – pillant rám és kicsit megbillenti fejét. – Próbáld meg kiverni azokat a piszkos gondolatokat a fejedből és koncentrálj a feladatra! – utasít figyelmeztetően, én pedig úgy érzem, most jött el a pillanat.
Megragadom a vállát és mint egy pióca, rácuppanok ajkaira. Minden egy pillanat alatt történik, fel se fogom mit csinálok, csak arra eszmélek, hogy nem viszonozza a csókomat, helyette karomnál fogva az ágyamra vet és felém kerekedik, kezeit fejem mellett megtámasztva. Kidülledt szemekkel meredek íriszeibe, míg ő szigorúan néz le rám.

Második fejezet

Erőre kapottan ballagok ki a biológia teremből az óra végezetével, Sehunnal és Haraval a nyomomban. Mikor barátnőm mellém ér, megragadja a karomat és megállít, majd szembefordít magával s szigorúan néz rám.

- Yah! Beszélj! – utasít, de válaszul csak sóhajtok egyet és megfogatom a szemeimet. – Mi volt ez a duma Zhang tanár úrtól? Huh?

- Én nem tudom – rántom meg a vállamat tudatlanságot tettetve, cserébe azonban Sehun megpöcköli a fejem. – Aish – dörzsölöm a fájó pontot bosszankodva. – Amikor kiküldtek a teremből, bementem az irodájába és bepróbálkoztam nála, de nem sikerült túl jól. Gondolom ezért tett megjegyzéseket – nyögöm ki végül a szabadságom érdekében.

- Omo, te nő! – húzza széles vigyorra száját Hara, s végül elenged. – Nem vagy semmi! És akkor most mit fogsz tenni? – tekintete gyermeki izgatottságot sugároz.

- Még nem találtam ki... De, Sehunah! – fordulok az illető felé. – Téged mióta érdekelnek a nők? – kuncogok.

- Mi? – ráncolja a szemöldökét értetlenkedve, majd leesik neki miről beszélek. – Oh, csak láttam, hogy kínosan érzed magad – mosolyog elégedetten. Válaszul bólintok, majd tovább sétálunk az osztálytermünkig. Remélem másoknak nem esett le a szituáció. 
Az utolsó órán az agyam egy teljesen más világba jár, de itt nem kell félnem, hogy rám szólnak miatta, ugyanis Kim tanár nő annyira beletemetkezik a történelembe, hogy észre sem veszi mi folyik körülötte, és inkább azokkal van elfoglalva, akik vele együtt beszélgetnek. Yixing... Hogyan közelítsek feléd, és hol? Gondolatmenetemből végül a mai tanítás végét jelző csengőszó zökkent ki. Vidáman pakolom össze a cuccaim, majd felkarolom barátaimat és megcélozzuk a szüleim kávézóját, mint minden nap tanítás után. Jól esik egy fárasztó, iskolai nap után beülni a nyugodt helységbe és szórakozottan elfogyasztani egy kávét. A szüleim ritkán vannak bent, mert ők inkább az üzleti dolgokkal foglalatoskodnak, míg az alkalmazottak váltogatják egymást. Párszor felmerült bennem, hogy én is elkezdjek itt dolgozni, de a tanulás mellett, egyenlőre nem lenne túl sok időm rá.
- Egész nap erre vártam! – sóhajt fel Hara miközben italunkkal a kezünkben huppanunk le az egyik asztalhoz. – Istenemre mondom, hogy ezen a helyen adják a legjobb kávét, és nem csak azért mondom ezt mert a legjobb barátnőm családjáé a hely – néz rám figyelmeztetően, nehogy félreértsem a dolgokat, bár ha nem mondaná akkor is tisztában lennék vele, hogy nem a szüleim miatt dicséri, mivel ritkán tesz felém hízelgő mondatokat.
- Na, igen ebben teljesen egyetértek! – szólal fel Sehun is rám kacsintva, ezt követően pedig beleszürcsöl az italába, de ahogy megteszi, aligha nem kiköpi, mire értetlenkedve pillantok rá. – Yah! Az ott nem Zhang tanár úr? – megfordulok és meglepve látom, hogy az említett a megszokott mosolyával áll a pultnál. – Micsoda véletlen – kuncog.
Elkerekedett szemekkel figyelem, amikor hirtelen kipattan egy ötlet a fejemből és meggondolatlanul állok fel s indulok el felé.
- Minji, mire készül? – hallom mögülem barátnőm hangját. Gyorsan megfordulok és odasúgok nekik.
- Csak figyeljetek, elvégre bevetésen vagyok – rántom meg célzón a szemöldököm, végezetül lassan elindulok Yixing felé. Úgy időzítek, hogy amikor az italával a kezében megfordul, véletlenül nekimegyek. Ahogy sejtettem, a forró kávé egyenesen az egyenruhámon landol.
- Aigoo, elnézést! – kiált fel kétségbeesetten a tanár úr és egyből egy szalvétáért nyúl, hogy letörölje, de természetesen sikertelenül. – Oh, ne haragudj, nem figyel... Lee kisasszony?! – csodálkozik mikor a szemembe néz.
- Ugyan, én voltam figyelmetlen – vigyorgok. – Csak nem tudom, hogy fogok így hazamenni, elég messze lakok – hazudok, ugyanis valójában három utcával odébb van a házunk.
- Hazaviszlek, hogy ne kelljen így mászkálnod – mosolyog rám, s végül leteszi a szalvétát. – Vagy tudod mit, én itt lakok a szemközti lépcsőházban, gyere fel, adok egy tiszta pólót ezt pedig elviszem a tisztítóba.
- Nem szükséges köszönöm – játszom meg magam, remélve, hogy tovább próbálkozik.
- De, ragaszkodom hozzá, elvégre is az én hibám – sóhajt fel. –  Na meg amúgy is szerettem volna veled beszélni a mai kis produkciódról az irodámban, de az iskolában már nem láttalak – az utolsó mondatát halkan ejti ki, mire egyszerre döbbenek le, és lángol fel bennem a remény, hogy nem csak beszélgetni akar róla.
- Jól van, rendben, menjünk – válaszolom kissé bizonytalanul, végül elindulok utána. A tervem valójában az volt, hogy megpróbálja lemosni a mosdóban, de a lakásában talán nagyobb sikerrel járhatok.
Átérve a túloldalra kissé ledöbbenek, amikor meglátom, hogy a város egyik legelegánsabb és legcsodálatosabb épületébe megy be. Nem gondoltam volna, hogy egy tanárnak ennyi pénze van, hogy egy ilyen helyen lakjon. Belépve a lakásába szintén elakad a lélegzetem. Nem túl nagy, mégis gyönyörű az elrendezés, a színek letisztultak, leginkább a fehér dominál, de az ülőgarnitúrákat tekintve felbukkan egy kis bézs is.
- Gyönyörű lakása van – csúszik ki akaratlanul is a számon.
- Köszönöm, de valójában nem az enyém hanem egy kedves barátomé, aki külföldre költözött, így most én bérlem – vallja be, a lakáskulcsot letéve a konyhapultra. – Gyere, adok egy pólót – biccent az egyik ajtó felé, mire visszatérve a valóságba, elszántan követni kezdem. A hálószobája igen csak kicsi, mindössze egy franciaágy és egy ruhásszekrény található benne, de az elegancia itt is szemmel látható.
Hosszas turkálás után végül a kezembe ad egy fehér rövid ujjú inget.
- Tessék, nyugodtan vedd át, addig kimegyek – azzal elindul, de egy határozott mozdulattal megragadom a karját, ezzel megállítva. Veszek egy mély levegőt, s végül megszólalok.
- Nem kell, akár segíthetne is átöltözni – lépek közelebb hozzá. – Elvégre is izgalmasnak tartja ha egy fiatalabb lánnyal van dolga, nem igaz? – simítok végig finoman arcán, mire szórakozottan fújtat egyet.
- Azt hiszem félreértettél – mosolyog kedvesen. – Amit az órán mondtam, nem rád és magamra értettem. Úgy vettem észre a próbálkozásod alapján, hogy kedveled az idősebb férfiakat így gondoltam burkoltan adok egy kis tanácsot ha esetleg máshoz is hasonlóan próbálnál közeledni – közli egyszerűen egy szemrebbenés nélkül. Elakadt bennem a levegő, így csak hatalmasakat pislogva nézek fel rá. – A te korodban ez érthető, de el kell, hogy szomorítsalak, én nem vonzódom a fiatal lányokhoz – vet felém egy sajnálkozó pillantást, majd megfordul és kimegy a szobából.
- Szép volt Minji. Ismét jól leégetted magad – könyvelem el magam elé bámulva, majd csigalassúsággal elkezdek átöltözni, s mikor végzek bűnbánóan megyek ki Yixinghez. – Köszönöm, és elnézést – hajlok meg bocsánatkérően, majd kezemben a leöntött ruhadarabbal távozni készülök.
- Minji, várj – szól utánam. Tudja a nevem? – Azt add ide, kitisztíttatom, még ha szándékosan is öntetted le magad.
- Oh – nézek fel rá döbbenten. – Ezt meg... – ráncolom a szemöldököm mikor félbeszakít.
- Nem vagyok hülye – kacag fel – és nem te vagy az első lány mióta itt tanítok, aki megpróbál kikezdeni velem. Túl átlátszóak a trükkjeitek – hunyorít egy sóhaj közben.
- Akkor legyen szíves adni egy két tippet – közlöm komoly hangnemben, mire felnevet. – De tényleg. És honnan tudja a nevem? Az új tanárok általában nem jegyzik meg ilyen rövid idő alatt a diákok neveit.
- Nos, én nem ilyen tanár vagyok, és mivel csak biológiát tanítok, na meg egy évfolyamosak az osztályok, ezért nincs túl sok diákom, így könnyű megjegyeznem a neveket – válaszolja elégedetten, végül bólintok egyet és bámulni kezdem.
Ahogy elnézem az arcát, semmi megvetést nem látok a szemeiben csak őszinteséget és kiegyensúlyozottságot. Tisztában van vele, hogy kezelje a helyzeteket és nem ítél el másokat. A mai világban ez nagyon ritka, ettől pedig csak még vonzóbbnak találom őt. Azonban fogalmam sincs, hogyan fogom levenni a lábáról.
- A közeljövőben örülnék ha az ilyesmi kis próbálkozásokat hanyagolnád, máskülönben képtelen leszek jelenteni – tekintete egyszerre sugall szigort és megbánást. Valószínűleg tényleg megérti a helyzetem, leszámítva, hogy én az előzőktől eltekintve, nem vagyok belezúgva, de ezt ő nem tudhatja.
- Nem ígérhetek semmit. Túl vonzó ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjam – felelem végül kissé flegmatikusan. – A ruhát pedig majd én elintézem, köszönöm – hajlok meg végül egy mosoly kíséretében, amit Yixing egy biccentéssel viszonoz, azután tovább állok.
Kiérve a lépcsőházból elkeseredve ballagok a kávézó irányába, ahová megérkezve látom, hogy barátaim rám várakoznak. Egy erőltetett vigyorral arcomon leülök közéjük.
- Hát nem történhetett sok minden ha máris itt vagy – fintorog rám Hara, Sehun pedig csak kuncogva várja válaszom.
- Eltaláltad, nem történt sok. Közölte, hogy félreértettem amit az órán mondott, és igazából nem is vonzódik a fiatal lányokhoz. Meg, hogy ne próbálkozzak mert a többihez hasonlóan engem sem fog elfogadni – ecsetelem röviden a történteket.
- Szóval béna voltál a pletykák pedig hamisak – vesz mély levegőt Sehun fejét ingatva. – Így, hogy fogod elcsábítani?
- Rajta vagyok, oké?! – csattanok fel, tudatában, hogy még ő sem bízik bennem.
Duzzogva dőlök hátra a széken, s csak ekkor csap meg a póló friss és kellemes illata, amit ha jobban belegondolok, ma is éreztem Yixingen, az irodájában és a lakásán is. Gyermeki mosoly ül ki az arcomra, miközben megragadom a felsőt mellkasomnál és jobban beleszimatolok.
- Minji, ne csináld ezt! – üt vállon Hara. – Ne viselkedj úgy, mint, aki élete szerelmétől kapta azt a pólót. Még csak nem is áll jól – grimasza féltékenységet rejteget.
- Yah! Azért mert te még nem hordtad a pasid felsőjét, nem kell irigykedni – vágok vissza neki, mire rám mereszti kidülledt szemeit.
- De ő nem a pasid – sziszegi fogai közül. – Szóval ne örülj annyira! – közli gyorsan, ezután összefont karokkal a melle előtt hátradől, játszva a sértődöttet.
Meglehetősen gyerekesen tud viselkedni amikor valami olyan történik velem, ami vele eddig még nem, de vágyik rá. Ez is csak azt jelenti, hogy valójában irigykedik rám, és ezért is van benne állandóan a bizonyítási vágy miszerint jobbnak kell feltüntetnie magát nálam. Sokszor kételkedek ez miatt a barátságunkban, de valójában, ha szükségem van rá, mellettem áll, úgyhogy ennyi baj legyen vele.
Yixinggel kapcsolatban pedig, továbbra sem adom fel, hiába javasolta azt. Nem vagyok egy könnyen feladó típus, és még ha csak ez az egy hetem van rá, akkor is megtöröm.