Harmadik fejezet

Lomhán lépek be a bejárati ajtónkon, ezt követően hanyagul lököm le lábamról a cipőmet s bújok bele az itthoni papucsomba. Kabátomat felakasztom a ruhafogasra, ám az leesik, így fájdalmas nyögések közepette lehajolok érte, felveszem, majd jól rányomom az kampóra az akasztófület, hogy biztosan ottmaradjon. Előregörnyedve indulok meg a konyha felé ahonnan édesanyám kétségbeesett hangját hallom.

- Szegény Lay, nem elég, hogy ennyit dolgozik, most, hogy megnyitotta a galériáját, még azok a fránya lányok is zaklatják – sóhajtozik a fejét fogva, én pedig csak a szemöldökömet ráncolva állok meg a boltívnél. 

- Ki az a Lay? – teszem fel a kérdésemet, ugyanis a zsémbelődéséből ez az egyetlen dolog, ami kicsit is elragadta a figyelmem. Ijedtségében megugrik, majd felém fordul.

- Minji, ne hozd anyádra a szívbajt – hallom meg végül édesapám hangját magam mögül, amint utat kér, hogy bemehessen a konyhába. Félreállok, majd ismét felteszem a kérdésem.

- Ó, Mini, nem kell neked mindenről tudnod! – legyint le anya mogorván, mire csak sóhajtok egyet és összefonom karomat a mellem előtt, tudatva vele, hogy addig nem tágítok, amíg válaszra nem méltat. – Aigoo, te lány! Olyan vagy, mint az apád! – jegyzi meg cinikusan. – Lay az a férfi, aki segített apádnak. Ennyit kell tudnod, a többi nem lényeges.

- Értem – bólogatok, majd mikor indulnék, akkor tudatosul bennem utolsó mondata, így visszafordulok. – Miért nem találkozhatok vele, és miért nem tudhatok róla semmit? – bombázom szüleimet, azonban úgy látszik nem igazán örülnek neki. Édesapám köhögni kezd, majd megköszörüli torkát és beszédre nyitja száját, anya viszont leinti.

- A múltkor már elmondtuk. Túl fiatal és túlságosan is jóképű – ecseteli álmélkodva. – De mivel ő már egy felnőtt férfi, és felnőtt – hangsúlyozza figyelmeztetően – nőre van szüksége, ezért nem ismerheted meg, mert félő, hogy a túlbuzgó kis tiniszíveddel megnehezítenéd az Ő és a saját életedet is – a monológja végére odabiggyeszt egy elégedett mosolyt.

- Ettől igazán nem kéne tartanotok, nem vagyok oda az idősebb férfiakért, még ha jól is néznek ki – sóhajtok fel flegmatikusan, végül eszembe jut miféle küldetésen is veszek részt, ami nagyban cáfolja az előbbi állításaimat, de a szüleimnek erről nem kell tudniuk.

- Nem baj, Mini, így a legjobb – zárja le a témát végül édesapám. – De, várjunk csak, hol van az egyenruhád és kié ez a póló? – mér végig, mire elkerekednek a szemeim.

- Öhm. Valaki rám öntötte ma az ebédjét így a tesipólómba kellett hazajönnöm – közlöm bizonytalanul, attól félve, hogy nem hiszik el.

- Hát, ha ilyen szép tisztán tartod a tesicuccod, akkor gratulálok! – nevet anya, végül hátat fordítok és felbattyogok a szobámba, ahol ledobom táskámat a sarokba és elvetődök az ágyamon.

Nem hiszem el, hogy Yixing tényleg nem szereti a fiatal lányokat... Minden férfi kapós erre, ő meg rám se hederít. Nem vagyok elég csinos? – düllednek ki szemeim, mire egyből felpattanok és a szekrényemen lévő hatalmas tükör elé állok. Forgolódva szemlélgetem magam, végül tekintetem megakad a melleimen és egyből markomba fogom őket. Veletek lehet a baj. Túl kicsik vagytok. Hiába nyomkodom felfelé, még így sem változik semmi. Előkapok az éjjeliszekrényemről pár zsebkendőt és beletuszkolom őket a melltartómba, hogy egy kicsit megemeljék nőiességeimet, azonban még így sem látok változást. Egy kis gondolkodás után az alsóneműs fiókomba kezdek turkálni, hogy kivegyem a szivacsot egy másik melltartómból. Amint ezzel megvagyok, belehelyezem a mostaniba, és így, dupla szivaccsal már szemmel láthatóan nagyobbak lettek kebleim. Egy elégedett vigyor kíséretében kiveszem őket – mivel nem valami kényelmesek – és visszadugom a fiókba, készenlétbe. Így már biztos nem fog tudni ellenállni! De mégis hol próbálkozzak be? Lehet, hogy mégis csak a korrepetálás lenne a legjobb megoldás...

Másnap reggel büszkén és céltudatosan vonulok végig a folyosókon, egészen Yixing irodájáig. A kopogással ezúttal nem akad problémám, elvégre is csak egy beszélgetésre jöttem. El kell vele hitetnem, hogy lemondtam a meghódításáról – legalább is a korrepetálásig. Nyílik is az ajtó, a tanár uram pedig meglepett arccal pillant rám. Egyáltalán nem mutatkoznak rajta a fáradtság jelei, pedig még nagyon korán van, ő pedig valószínűleg sokáig van fent esténként a javítandó dolgozatok miatt.

- Minji, minek köszönhetem a látogatásod? Gyere be, feltéve, hogy nem próbálod meg rám vetni magad – mosolyog, amit egyből viszonozok, és invitálásának eleget téve bemegyek.

- Korrepetálás miatt szeretnék beszélni önnel – közlöm magabiztosan. – Úgy döntöttem, hogy a biológiát választom a plusz érettségi tangyárnak, azonban ehhez szükségem lenne magára, hogy jól sikerüljön – ezzel tulajdonképpen nem hazudok sokat, mivel tényleg ezt a tantárgyat választottam, azonban a jegyeim igen csak jók, és különösebben nem is megy rosszul a biológia. – Lehetséges ez?

- Oh – ül le a székébe. – Foglalj helyet kérlek – utasít kedvesen, ezt követően pedig leülök vele szembe, az asztalának másik oldalára. – Nem tudom, hogy ez egy új módszered arra, hogy elcsábíts, vagy komolyan gondolod. 

- Zhang sunsengnim, nem kell mindent félre értenie. Megértettem amit tegnap mondott, a tanulást pedig komolyan veszem – közlöm a lehető leghitelesebben.

- Ennek örülök. A mai délutánom szabad, ha megfelel, akkor nálad fog zajlani a korrepetálás. A diákok általában magabiztosabbak az otthonukban, mint egy idegen helyen, bár ahogy észrevettem te bárhol képes vagy bevetni magad – nevet fel harsányan, mire gúnyosan elmosolyodok. – Nyolcadik órában végzek ma, utána, ha nincs több órád, az irodám előtt várj meg és elmegyünk hozzád.

- Rendben, de nem lesz baj, ha mások látnak beszállni az autójába? – érdeklődöm, mivel nem szeretném ha bármiféle pletyka kezdene el keringeni az iskolában kettőnkről. 

- Nos, a tanári parkoló az iskola azon területén van ahová nem léphetnek diákok, és nem is látnak rá sehogy. A tanárok pedig tisztában vannak vele, hogy vagyok olyan kedves, hogy elszállítom a diákokat a korrepetálás helyszínére – mosolyog elégedetten. Megértésemet bólogatással fejezem ki. – Akkor délután találkozunk. – Biccentek egyet, azzal felállok és az ajtó irányába indulok, azonban hirtelen megtorpanok és megfordulok.
- Oh, majd elfelejtettem – turkálni kezdek a táskámban, végül előhúzom a tanár úr felsőét, amit kölcsönadott. – Köszönöm a pólót. Ne aggódjon, kimostam – átadom neki, amit egy mosollyal fogad, végül elhagyom az irodát.
Eltipegek az osztálytermünkig ahol Sehun és Hara nagyban susmognak a padunknál. Odasétálok hozzájuk, majd leülök a helyemre.
- Na mi újság Mini? – vigyorog rám barátom, mint valami idióta. – Hol voltál eddig? Csak nem megint Zhang sunsengnim irodájában jártál? – húzogatja szemöldökét, közben beharapja ajkát, amivel állandóan sikerül zavarba hoznia.
- De, igen. Csak most kicsit más ügyben, ugyanis taktikát váltottam, legalábbis ma estig – ecsetelem.
- Mégpedig? – néz rám tágra nyílt szemekkel barátnőm, várva, hogy folytassam.
- Ma korrepetálni fog engem, méghozzá nálunk, mert jobban szereti, ha a diákoknál zajlik. És itt jön képbe a kis tervem. A tanulás közben kicsit rányomulok, de csak finoman, és akkor, puff – imitálom a hangot. – Biztos, hogy nem fog tudni ellenállni. Főleg, ha őket is bevetem – lebegtetem meg melleimet.
- Omo, mikor lettek ezek ilyen nagyok? – döbben le Sehun, akár csak Hara és én erre a kérdésére. Nagyokat pislogva vetjük rá tekintetünket, mire szemmel láthatóan elpirul. – Mármint... eddig, nem voltak ilyen nagyok, mit csináltál velük? – Ebből már sehogy se jössz ki jól Mr.Gay Sehun.
- Dupla szivacs – suttogom, hogy csak ők ketten hallják. – Örülök, hogy észrevetted – vigyorgok barátomra, mire arcára erőltet egy mosolyt. A kínos pillanatot a csengőszó töri meg, melynek hatására mindenki kapkodva ül le a helyére.

Délután a nyolcadik óra végezetével elindulok Yixing irodája felé, majd bekopogok jelezve, hogy itt vagyok, és várok, hogy kijöjjön. Pár perc múlva nyílik is az ajtó, a tanár úr táskájával a kezében lép ki rajta, majd bekulcsolja azt, és végül követve őt, célba vesszük a tanári parkolót. Valóban nem látok diákokat a közelben és ez megnyugtat.
Zhang tanár úr végül megállapodik egy ezüst, kétajtós Hyundai mellett. Ameddig előkeresi a kulcsát és kinyitja az autót, én addig jobban szemügyre veszem. Egy karcolás sincs rajta és olyan tiszta, mintha csak most hozta volna a szalonból. Ez a férfi hihetetlenül igényes, ez tetszik. Végül csendben beszállunk a járműbe és indulunk is.
- Szóval, elárulod merre laksz, vagy magam találjam ki? – teszi fel a kérdést jókedvűen mikor az iskola elé érünk.
- Oh – ekkor döbbenek rá, hogy tegnap hazudtam neki a valódi lakhelyemről, így most egy kínos vigyor kíséretében pillantok rá és vallom be az igazat. – Valójában a kávézótól három utcányira.
- Szóval tegnap nem mondtál igazat – feleli halkan, majd elindul. – Akkor direkt öntetted le magad? – nevet fel harsányan.
- Nem, az tényleg véletlen volt – hazudok ismét. Nem számít mennyit teszem, mert amint elérem amit akarok, békén hagyom és tényleg csak tanár-diák kapcsolat lesz köztünk.
Itt meg is szakad a párbeszéd és az út további részében már nem is szólunk egymáshoz, csak amikor beérünk az utcánkba.
- A negyedik ház balra – mutatok felé, majd Yixingre nézek, aki elég érdekes arckifejezéssel mered az épületre.
- Itt laksz? – fordul felém sejtető pillantással, miután leparkol a kapu előtt.
- Öhm, igen, vagy talán nem hiszi el? – kérdezek vissza flegmatikusan, mert nem igazán értem a viselkedését, majd kiszállok az autóból és elindulok a bejárat felé.
Yixing is csatlakozik hozzám, majd együtt lépünk az ajtó elé, ami magától nyílik ki, mikor megfogom a kilincset. Apa nyitja ki belülről és mikor felnéz ledöbbent arccal pillant a tanár uramra. Felnézek az említettre, aki édesapámhoz hasonló tekintettel néz vissza a férfira.
- Ismeritek egymást? – kérdezem végül, közben utat törve magamnak belépek a lakásba és levetem a cipőmet.
- Nem – jön a válasz apámtól. – Ki ez a férfi Mini? – áll arrébb, hogy Yixing is be tudjon jönni.
- Ő a biológia tanárom Zhang Yixing, és ma korrepetálni fog, hogy biztosan jól sikerüljön az érettségim – közlöm magabiztosan.
- Üdvözlöm Lee Úr! – ráznak kezet, ezt követően pedig elindulok a konyhába, hogy anyának is bemutassam, aki mikor meglátja a férfit, apához hasonlóan reagál. Végezetül ők is bemutatkoznak egymásnak.
- Elfogad egy kávét esetleg? – kérdezi anyukám kissé zavarba jötten. – Mini, menj fel és dobd le a cuccod, ameddig mi egy kicsit elbeszélgetünk – közli egy mosoly kíséretében.
Úgy teszek, ahogy anya kérte, felmegyek az emeletre. Nem is jött rosszul, hogy előre küldött, mert ahogy elnézem a szobámat, elég nagy a kupleráj. Gyorsan betuszkolom a szétdobált ruhákat a szekrényembe, megigazítom az ágyat – bár úgyis nemsokára szét fogjuk szedni – és végül ellenőrzöm magamat a tükörben, majd jó kislányhoz méltóan előveszem a tanszereimet. Kinézek, hogy nem-e jön még Yixing, majd gyorsan írok egy "Akció indul" üzenetet barátaimnak, ezt követően pedig leülök az ágyamra és várok, tanár uram azonban nem szándékozik jönni, így halkan elindulok lefelé.
- Lay, sajnálom, hogy nem szóltunk a lányunkról, de őszintén szólva féltünk tőle – hallom anya hangját a konyhából. Lay? Ki az a... Yixing? Amint a felismerés eljut az agyamig, betoppanok a kis helyiségbe.
- Lay? – nézek körbe hármójukon. Mindenki döbbenten néz rám, főleg édesanyám. – Szóval ő Lay? A titokzatos férfi, akiről nem tudhatok semmit. De ahogy elnézem az érzés kölcsönös – nézek az említettre morcosan.
- Mini – lép mellém édesapám, közben átkarolja a vállamat, de én elhúzódok tőle. – Nem tudtuk, hogy Yixing a tanárod, bár említette, hogy tanít, csak azt nem melyik iskolában. Azt hittük édesanyáddal, hogy el tudunk titkolni titeket egymás elől, mert féltünk, hogy bajt okoznátok a másiknak. De hát, a titkok nem maradnak azok sokáig – sóhajt fel.
- Már megmondtam, hogy nem kell félnetek, én nem nyomulnék rá a... – ahogy Yixingre nézek el áll a szavam. Összeráncolt szemöldökkel bámul rám, miszerint tudja, hogy a szüleim mit sem tudnak a kis akciómról. – Szóval na, tudjátok! – rázom meg a fejem.
- Tényleg nem kellett volna aggónotok, nem engedném Minjinek, hogy bármivel is próbálkozzon, nem szeretem a fiatal lányokat és ezt ő is tudja – célozgat kedvesen, mire megköszörülöm a torkomat.
- Na, jó, most, hogy már mindenki tud mindenkiről, el is kezdhetnénk a tanulást, elvégre Zhang tanár úr azért jött át! – szólok rá figyelmeztetően, mielőtt még belemenne a kis családi csevejbe.
- Igaz is, ha végeztetek akkor itt is maradhatnál vacsorára, hiszen apa épp a boltba indult – csattan fel anya vidáman. Úgy viselkedik, mintha Yixing az eddig eltitkolt gyereke lenne, aki végre a családjával lehet.
- Még meggondolom, köszönöm – mosolyog, majd leteszi a kávés csészéjét és a nyomomba indul. Amint felérünk a szobámba, becsukom magunk mögött az ajtót, Yixing pedig körbenéz és végül felém fordul. – A szüleid nem is tudják miben mesterkedsz velem kapcsolatban?
- Ebbe ne is menjünk bele, de köszönöm, hogy nem mondtad el nekik! – foglalok helyet az íróasztalom székében, majd megpaskolom a helyet a mellettem lévő ágyamon.
Amint leül, el is kezdjük a tanulást. Tényleg a segítségemre van és, ha nem lenne ez a hülye feladat, amibe belementem, nem másznék rá, de muszáj. Viszont így, hogy jóban van a szüleimmel, még kockázatosabb lett az egész, viszont nagyobb az esély rá, hogy egyszer majd megbocsájt.
Fél óra tanulás után kezdem elveszíteni a koncentrációs képességemet, mert egyre csak arra fókuszálok, hogy is csináljam. Yixing is észreveszi, hogy valami nem stimmel és szóvá is teszi.
- Min töröd a fejed? – pillant rám és kicsit megbillenti fejét. – Próbáld meg kiverni azokat a piszkos gondolatokat a fejedből és koncentrálj a feladatra! – utasít figyelmeztetően, én pedig úgy érzem, most jött el a pillanat.
Megragadom a vállát és mint egy pióca, rácuppanok ajkaira. Minden egy pillanat alatt történik, fel se fogom mit csinálok, csak arra eszmélek, hogy nem viszonozza a csókomat, helyette karomnál fogva az ágyamra vet és felém kerekedik, kezeit fejem mellett megtámasztva. Kidülledt szemekkel meredek íriszeibe, míg ő szigorúan néz le rám.